Tóth Edu és Ceglédi Zoltán valószínűleg az életben nem felejti el azt a fellépést, amihez nemrég egy orfűi kempingben volt szerencséjük.

Mint az a politikai elemző, publicista (és persze Dumaszínház-fellépő) 168 órás cikkéből kiderült, egy slammer-táborban léptek fel Eduval, ám őrületes vihar kerekedett, mindent elmosott az eső,

például a színpadot.

Drámai volt a helyzet, de jött egy fura ötlet: mi lenne, ha a félig fedett büfében, az emberek közt állva nyomnák le a műsort?

„Két kézzel markolom az üveget, Edu, kérdem, te tényleg azt mondod, hogy kinyomjuk a Húsrágó hídverőt, mert már az szól, és nem lincselnek meg minket? Azt. Hát… Iszom még egyet, de oké.”

– írja Ceglédi Zoltán a cikkben; és az oké után tényleg jött az extrém fellépés: a technikusok felpakolták a büfébe a cuccot, Edu és Ceglédi pedig a sörözgető emberek gyűrűjében nekiállt stand-upolni. Innen ismét átadjuk a szót az idézett cikknek:

„Edu kipattan középre, a már működő mikrofonnal, zene ki, szervusztok, mi vagyunk a… és dörren az ég, villan az alja, elmegy az áram. Állunk a sötétben. Erre a közönség, áldott termőtalaja minden jónak, egyenként veszi elő a mobilt, kapcsol zseblámpát, és csinál vele színpadot, reflektort Edunak, aki pedig felpörgeti, amit a legjobban tud, bozótvágó machetével tisztítja az utat a produkciónak. Közben a technikus fickó is épp csodát tesz, ha jól látom, az autó akkumulátoráról hozza az áramot a mikrofonba, talált helyet a vetítővászonnak is, és lassan, de biztosan épül a produkció. Edu előkezelte a klímát, nyújtja a mikrofont, én jövök.”

A beszámolóból kiderül: a színpad nélkül is tökéletes lett az este, sőt így lett igazán nagy szám a fellépésből:

„Jutalomjátékba fordul a vége, Eduval már dobáljuk egymásnak a mikrofont, bőven éjfél után mondom el a zárót, jóleső csatakosan állunk az asztalok közt, kitárazva, nagyokat fújva.”