Néhány hét, és Fülöp Viktor bemutatja Családi ezüst című új, önálló estjét. Azt mondja, kinyitja saját kis titokládáját, és kendőzetlenül mesél keszekusza életéről, melyben volt már pincér, tanár, joghurt-díler és értékesítési szakértő a MOL-nál. Ezúttal még azt is megtudjuk, miért mondott fel egyetlen nap után a sörgyárban, valamint ki az a titokzatos Sanyi. Vázlatosan átfutunk, az életén, és elérkezünk a legfőbb kérdéshez: vajon hány éves ágyon a legjobb a szex.

Tudsz táncolni?

Nem tudok, de szeretek.

Csak azért kérdeztem, mert az egyik leghíresebb magyar balett-táncost Fülöp Viktornak hívták. Rokonod volt?

Nem, de ezt mások is gyakran kérdezik. Viszont a feleségem tényleg balett-táncos.

Nem mondod?!… Ekkora véletlen!

Van ennél nagyobb is. Amikor Miskolcon nőgyógyászt kerestünk, találtunk egy nagyon jó orvost, őt is Fülöp Viktornak hívják. A Fülöp Viktorok finoman körbekoszorúzzák a családunk életét.

Leninvárosban nőttél fel. Milyen hely volt az?

Kicsi, gyorsan fejlődő város, összetartó közösséggel. Ott mindenki egyenlő volt: vagy a Tiszai Vegyi Kombinátban dolgozott valaki vagy az erőműben.

Suli?

Az általános után Miskolcra kerültem a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába. A név csak azért fontos, mert az Aranyosi Peti és a Bellus Pisti is oda járt. Sokszor kérdezik is: ez valami humoristaképző volt?

És az volt?

Nem. Én például azért mentem oda, mert pincér szerettem volna lenni.

Miért pont pincér?

Nagyon tetszett, hogy egy étteremben a pincér csokornyakkendőben jár, uramnak szólítják, és örülnek neki a vendégek, amikor kiviszi az ételt. Ja, és még borravalót is kap!

Mégsem lettél pincér.

Nem. Már az első nyári gyakorlaton leesett, hogy ennek a munkának hátrányai is vannak. Például akkor dolgozom, amikor más pihen. Valamint Tiszaújvárosban a nyári gyakorlatom első percében rám hozták a frászt. Jött egy idősebb kolléga, és azt mondta: Csinálj gyorsan harminc repülőt!

Ez még az orosz Tupoljev gyárban is erős felütés egy kezdőnek, hát még egy tiszaújvárosi étteremben.

Persze. Azt sem tudtam, hogy mi az a repülő. Arra gondoltam, talán papírrepülőt kéne hajtogatnom… de minek?!…

A megoldás?

Megkérdeztem a konyhalányt, és kiderült, hogy a repülő nem más, mint a kistányérra összerakott négy teríték. Kapkodtam összevissza. Amit az egyes asztal rendelt, azt kivittem a ketteshez, amit a kettes rendelt azt meg a hármasnak. Viszont a nap végén én is kaptam a borravalóból, legalább ez bejött.

Mégis közgazdász lettél.

Igen, mert később meg az tetszett meg. Ne kérdezd, miért. Talán imponált az öltöny, a céges kocsi, ilyesmik. Erről is romantikus elképzeléseim voltak. Először akkor gondolkodtam el azon, hogy mi is az a közgazdász, amikor megkaptam a diplomámat.

Első munkahelyed?

A Borsodi Sörgyár. Egyetlen napig dolgoztam ott.

Életrajzban ez nem mutat túl jól.

Nem, de ott percek alatt szembesültem azzal, hogy se öltöny, se céges kocsi, csak egy udvaron elhelyezett konténer, benne egy íróasztal, számítógép, excel-táblák és egy Dudásné, aki majd betanít. Elkezdtem vállalatok között bolyongani, még felszolgálni is visszamentem, majd sales representative lettem.

Az mi az?

Én se tudtam. Láttam, hogy tejtermékek forgalmazásával foglalkozó cég keres valakit ilyen munkakörbe, és jár hozzá autó korlátlan használattal. Írtam önéletrajzot, amibe bekamuztam, hogy több évig ugyanezt csináltam a Coca-Colánál. Gondolom, ezért behívtak állásinterjúra.

Lebuktál?

Nem, mert kicsit felkészültem abból, hogy én mit is csinálhattam olyan munkakörben a Coca Colánál. Kérdeztek, válaszoltam, bólogattak, ahaaa… Aztán megkérdezték, ki volt a főnököm, hirtelen kitaláltam egy nevet, és nagy komolyan azt mondtam: Horváth Szilárd. Az igen, mondták, és felvettek. Hat évig dolgoztam joghurt-dílerként. Végül kikötöttem a tanításnál.

Erről gyakran mesélsz a színpadon is.

Igen, mert azt nagyon szerettem. Közgazdásztanárt kerestek egy csepeli középiskolába, ami egy befogadó iskola volt. Amelyik gyereket valahonnan kirúgták, hozzánk jöhetett, és próbáltuk terelgetni. Nagyon sokat tanultam itt magamról a diákok között, hálás is vagyok a vezetésnek, hogy engem is befogadtak maguk közé, mindenféle pedagógiai tapasztalat nélkül.

Kemény lehetett.

Nekem nem volt az. Olyan gyerekek közé kerültem, akiket addig sokan meg se hallgattak, sokan leírtak. Akikkel kapcsolatban keveseket érdekelt, hogy miért nem tanul, milyen problémái vannak. Engem viszont érdekelt. Egyszer meg is kérdezték tőlem: „Hogyhogy a tanár úr ilyen rendes velünk? Minket nem szoktak szeretni.”

Tanárként mentél el a Godot-ba, a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára?

Nem, akkor még joghurtban utaztam. Klasszikus történet: a társaságban mindig szórakoztattam az embereket, gondoltam a színpadon is megpróbálom. Egy étterem megnyitóján láttam a Hadházi Lacit stand-upolni. Azt éreztem akkor, hogy igen, ez lehet a végső cél. Ezt talán én is tudnám, ráadásul nem kell hozzá nagy rákészülés, néhány poén, egy mikrofon és annyi.

Tényleg annyi volt?

Mielőtt elmentem a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára a Godot-ba, összeírtam néhány esetet az életemből, amiről azt gondoltam, hogy vicces lehet, megtanultam, izgultam, majd felmondtam, mint egy leckét. Aztán elmentem még többször. Úgy az ötödik alkalommal odajött hozzám egy hölgy, hogy adjam meg a számomat, beszél majd rólam a Sanyinak. Fogalmam sem volt, hogy milyen Sanyiról beszél, de zavaromban megadtam a telefonszámomat. Aztán 2009-ben behívtak a Fábry Show-ba, akkor tudtam meg, hogy az említett Sanyi vezetékneve Fábry. Szóval oda hívtak. Sajnos.

Sajnos?

Igen, mert senkit nem kérdeztem meg, hogy mit és hogyan kellene ott csinálnom, mentem a saját fejem után, de egy nagyon rossz, izzadtságszagú néhány perc lett belőle. Korai volt. Úgy éreztem, hogy ebből nem lesz folytatás. Szerencsére lett, mert a Dumaszínháztól kaptam még lehetőségeket. Viszont elkezdtem görcsösen működni, én sem éreztem magam jól a bőrömben.

Miért akadtál el?

Mert nem mindig a közönségnek akartam megfelelni, hanem azoknak az ismert humoristáknak, akikkel együtt léptem fel. Úgyhogy 2010-ben el is engedtem ezt a dolgot. Legközelebb 2013-ban kezdtem újra. Elmentem megint a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára és bárhová ahol stand-upolni lehetett. Kiskocsma, nagy kocsma, bármi.

Elölről kezdtél mindent?

Igen. Nagy nehezen, a Magyarország, szereplek! tehetségkutató segítségével visszajutottam a Dumaszínházba, és ezzel együtt abba a közegbe, ahová gyerekkorom óta vágytam.

Közben tanítottál is. A diákokat is szórakoztattad?

Igen. Néha teszteltem rajtuk a poénokat. Nekik is jó volt, nekem is, végül is minden délelőttre kaptam közönséget. Különben is egy csomó poén abból a közegből származik. A Fogadóóra című első önálló estem konkrétan erre épült. A tanítás rengeteg alapanyagot ad a humorhoz, és segített az előadásmódban is.

Mi a humor?

Terápia. Ami szórakoztató, elgondolkodtató, és felszabadító is. A humor nem feltétlenül egyenlő a nevetéssel. Sokszor csak egy jó érzés. Igen, főképpen egy jó érzés.

Mi ad még jó érzést neked?

A család mindenekelőtt, mellette néha a futás és az úszás. Szerettem volna lefutni négy órán belül egy maratont, sikerült. Szerettem volna átúszni a Balatont, átúsztam már vagy hatszor. Mostanában inkább nagyobb túrákon feszegetem a határaimat.

Vadul készülsz?

Nem. Talán jó az agyam, az alkatom ezekhez. Nekem a hosszú távú megmérettetésekben az unalmat a legnehezebb leküzdeni. Ha már azt kérdezed, mire készülök, akkor most leginkább a Családi ezüst című új, önálló estemre, aminek november 8-án lesz a bemutatója.

És amelyről azt mondtad:”bepillantást nyerhet a közönség egy leninvárosi 9. emeleti tanácsi lakásból induló család örömeibe, vívódásaiba, és fellebben a fátyol a takarókat letakaró takarókról is.”

Igen, ez pontosan összefoglalja. Felfeszítem saját kis titokládámat, és megmutatom, hogy egy kisvárosi pedagógusgyerek, egy keszekusza élet után, hogyan találja meg önmagát. A műsorból a nézők egyebek mellett megtudhatják azt is, hogy szabad-e bliccelni a villamoson a szüzesség elvesztése után, lehet-e a lábujjkörömből tévéképernyőt csinálni, valamint hány éves ágyon a legjobb a szex.