Szabó Balázs Máté éppen befejezte a Budapesti Corvinus Egyetemet, a közgazdasági ismereteken kívül tud kenuzni és deriválni, de mindegy, hogy mit tud, mert tíz éves volt, amikor elindult a Showder Klub, és akkor eldöntötte, hogy humorista lesz. Az lett. 2014-ben ő nyerte a Magyarország, szereplek! című tehetségkutató közönségdíját. 22 éves, a Dumaszínház legfiatalabb tagja, aki mindent tud a jelenkor stand-uposairól, és még azt is kiszúrja, ha valaki a világ másik feléről lopja a szövegeit.

 

Berúgtál?

Nagyon.

Kínos volt?

Nem hiszem, mert a Tömény történelem című sorozatnak éppen ez a lényege: az ember egyre többet iszik, és miközben – nyilván egyre furábban – egy történelmi eseményt elmesél a kamerák előtt, nagyon jó színészek el is játsszák azt. Szerintem vicces.

Szerintem is, de ettől még elég kiszolgáltatott helyzet lehet.

Igen, de ez benne a jó. Az eredetije, a Drunk History 2013 óta fut. Amerikából indult, azóta több országban megcsinálták, híres és kedvelt műsor, még Emmy-díjat is kapott. Nálunk is évekig ment, úgy tudom azért maradt abba, mert drága volt.

Mi volt benne drága? A mesélő által elfogyasztott sör vagy whisky?

A nagyon jó színészekkel készült filmek meg az azokhoz épített díszletek. Egyébként kétszer szerepeltem ebben a sorozatban, a második fellépés volt különösen érdekes, mert a forgatás után mentem szórakozni egy egyetemi gólyabálba.

Abban az állapotban?

Abban. Két-három órával jártam előttük, ők próbáltak felzárkózni. Én józanodtam, ők részegedtek. Félúton volt egy közös tízpercünk.

Nem szoktak a nézők barátkozás céljából meghívni erre-arra?

Nem, ebből a célból leveleket szoktak írni. Én pedig mindenkinek válaszolok, még akkor is, ha őrültségeket, vagy lényegtelen dolgokat ír.

Miféléket?

Sokszor például a semmit. „Szia!”, „micsi?”, „mongy valamit” így, gyé betűvel, meg ilyesmik. De nem akarom bántani őket, aranyosak.

Mikor álltál először színpadra?

Tizenhét évesen léptem fel először néhány néző előtt a Bethlen téri Színházban az „open mic” estek egyikén. Anyukám találta nekem ezt a lehetőséget. De voltam a Fiatal Félőrültek Fesztiválján is, ahová az egész család feljött Székesfehérvárról, aztán két perc alatt kiszavaztak.

Meglepő, hogy így támogat a családod.

Az idősebb korosztály gondolja úgy, hogy egyetem kell, rendes munka meg biztos megélhetés, de nekem fiatal szüleim vannak, és az ő korosztályuknak már az önmegvalósítás is fontos. Támogatnak, biztatnak, nagyon rendesek.

Művészek?

Anyukám ügyvéd, apukám gépészmérnök.

Szigorúan hangzik.

Lehet, de lazák. Anyukám viccesebb, mint én.

Téged a műszaki dolgok egyáltalán nem vonzottak?

Nem. Például kisebb koromban azért nem ültem állandóan a számítógép előtt, mert semmilyen játékot nem tudtam telepíteni rá.

Mit csináltál helyette?

Sportoltam és tanultam. Fociztam, kosaraztam, két hétig vízilabdáztam, aztán egy évig kenuztam. De főleg tanultam.

Sportolsz még?

Á, nem, bár nemrég megpróbáltam. A barátnőmmel elmentünk egy úgynevezett funkcionális köredzésre. Gondoltam, egy óra átmozgatás nem árt.

Milyen volt?

Fogalmam sincs, mert már a bemelegítésnél ki kellett állnom. Néhány perc után zsibbadt a bal karom, a nyelvem és mindenem. A további ötvenöt percet a földön fekve töltöttem a szemközti falra feltámasztott lábakkal.

Ezek szerint nem voltál túl kitartó sportoló. De jó tanuló voltál?

Igen. Általában ötös voltam. Egyszer elhatároztam, hogy lerontom a jegyeimet, és le is rontottam.

Mennyire?

Négy egész ötre.

Miért mentél a Közgázra?

Mert szeretem a matekot.

Tudsz például deriválni?

Tudok. Deriválással azt tudod kiszámolni, hogy egy egyváltozós valós függvény görbéjéhez milyen meredek érintőt tudsz húzni.

Bármit mondhatsz, elhiszem.

Tényleg ez a lényege.

Gyakran deriválsz?

Soha.

Akkor minek kell ilyet tudni?

Nem kell, csak érdekes. A közgazdász munka is érdekes.

Mitől érdekes?

Sokrétű. Lehetsz vállalatvezető, stratégiaalkotó, tőzsdézhetsz, indíthatsz vállalkozást, ilyesmi. Szóval szeretem a matekot, de van egy unokatesóm, aki Cambridge-ben tanulja ezt, és nála azért nagyságrendekkel lejjebb vagyok. De ez mindegy is, mert igazából mindig humorista akartam lenni.

Miért?

Mert Showder Klub fan voltam. Tizennégy éves koromban elkezdtem én is vicces szövegeket írni. Volt a számítógépemben egy olyan dosszié, hogy „Showder Klub”.

Úgy gondoltad, ez a stand-up alapja?

Egy ideig nem tudtam eldönteni, hogy a humoristák tényleg a színpadon találják ki a poénokat, vagy előre megírják. Úgy döntöttem, hogy megírják. Ezért kezdtem el én is írni.

Ezek a szövegek tényleg viccesek voltak?

Nem.

Kinek mutattad meg őket?

Senkinek.

Úgy azért kicsit rögösebb az út a világhír felé.

Igen, de ez az én titkom volt. Meg aztán tényleg kevés volt köztük a jó poén. Azért akadt.

A nagy példaképek mozdítottak a humor felé?

Nem, mert a sokat emlegetett nagy példaképek nekem nincsenek meg. Még a Fábry is alig. Viszont mindent tudok a mai stand-upról. A külföldiekről is. Kérdezhetsz bármit még a kisebb nevekről is. Például, amikor elmegyek a Fiatal Félőrültekre, kapásból megmondom, ha valaki valahonnan lopta a poénját.

Poénrendőr vagy?

Nem, de kiszúrom azt, ami nem eredeti.

A napokban láttam, amikor próbáltátok a Plusz-mínusz 20 év, maradhat? – XYZ generációs est… című új műsorotokat. Te vagy a négy fellépő között a legfiatalabb, de a legösszeszedettebb is. Mindig ilyen vagy?

Szeretem, ha a tervek szerint alakulnak a dolgok.

Csakhogy ez agyoncsapja a spontaneitást.

A Plusz-mínusz 20 év, maradhat? – XYZ generációs est… című előadásban viszont ott van a Janklovics Peti meg a Csenki Attila is, ők pedig éppen azt szeretik, ha szabadabban beszélhetnek. És ez nekünk is jó, mert így Ács Fruzsi és én is bátrabban közbeszólunk, improvizálunk, ha úgy adódik.

 

Amúgy a színpadon izgulsz?

Ott nem, de előtte azért izgulok.

Majd, ha igazán befutsz, nem fogsz izgulni. Akkor megengedőbb lesz a közönség. Most még nyilván mindenki azt várja, hogy a viszonylag új fiú mit fog mondani.

Ez pont nincs így. Éppen a Kiss Ádám említette a múltkor, hogy ő mindig a legjobbját akarja mondani, és zavarja, ha új műsor, új blokkjait próbálgatja, és még bizonytalan a dolog, mert felé már elvárások vannak. Felém még nincsenek ekkora elvárások.

Nagy különbség van a között a humor között, amire a te korosztályod, a huszonévesek fogékonyak, és a között, amire mondjuk a Badár vagy a Hadházi korosztálya?

Szerintem úgy van ez, hogy a nálunk idősebb korosztály szereti azokat az előadókat, akik lassan, hosszan, de érdekesen mesélik a történeteket. Az én korosztályom meg azt szereti, ha pörög-forog a szöveg. Egyébként éppen ezért érdekes a Plusz-mínusz 20 év, maradhat? – XYZ generációs est… című műsor, mert abban van az említett két fellépő az idősebb generációból, a Csenki Attila és a Janklovics Peti és vagyunk mi, fiatalabbak az Ács Fruzsival. Beszélünk az azonosságokról, meg azokról is, amit teljesen máshogy gondolunk.

Hol találod a poénokat? Te is állandóan jegyzetelsz?

Igen. Aztán ezekből vagy lesz színpadi szöveg vagy nem.

Miket írtál fel mostanában?

Például azt, hogy „A fejben erős futó olyan, mint a testben erős sakkozó”. Meg azt, hogy „A barátnőm jól tud angolul, de nem szeret mások előtt beszélni angolul, tehát az angoltudása haszontalan”. Mindent felírok, amiben lehetőséget látok.

A humoristák világhálón felbukkanó rövid, vicces videóiban is megjelensz.

Örülök, ha hívnak, mert én önmenedzselésben nem vagyok jó. A közösségi oldalakon inaktív vagyok és ötlettelen. A Musi (Musimbe Dávid Dennis), a Laci (Lakatos László) vagy az Elek Peti megtalálja a tartalmakat, azokon kívül meg tök jó filmeket csinálnak, és ha kellek, megyek örömmel.