Különleges színpadról szórakoztatta a közönséget Hadházi László és Musimbe Dennis a dabasi Városi Strandon.

Habár a fiúk tudtak róla, hogy a színpad valamilyen módon a vízen lesz felépítve, azzal csak a helyszínen szembesültek, hogy a szervezők egy teljesen egyedi, két kenura rögzített mobil vízi színpaddal várták őket, amellyel a medence egyik oldaláról a másikra is áthúzták a két stand-upost fellépésük közben.

Dennis eleinte el sem akarta hinni, hogy a vízben kell majd előadni a műsorát, hiszen köztudott tény, hogy nem tud úszni, így azt gondolta, minden bizonnyal csupán a stáb tréfálkozik vele.

A humorista annyira megijedt a helyzettől, hogy a szervezők még egy mentőmellényt is felajánlottak neki, mire Laci – aki nem csupán vitorlásra rendelkezik jogosítvánnyal, de annak idején még úszómesterként is dolgozott – természetesen alaposan kinevette és ugratni kezdte barátját. 

Kollégájával ellentétben ugyanis ő nagyon is élvezte a vízi előadást: saját műsora után még a vízbe is beugrott volna, ha nem féltette volna annyira a mikrofonját.

Szerencsére hamarosan Dennis kezdeti aggodalma is elillant, így a mentőmellényre végül nem volt szükség, a valódi kuriózumnak számító kivitelezés pedig nemcsak a közönség, de a fellépők számára is örök emlék marad.