A pesszimisták szerint már eltelt a nyár egyharmada, az optimisták a kétharmadnak örülnek; és vannak még rajtuk kívül a humoristák, akik hozzásegítik a másik két csoport tagjait, hogy egy-egy estére elfelejtsék az inflációt, a recessziót és más kellemetlen jelentésű latin szavakat.
Rengeteg budapesti és vidéki, fedett és szabadtéri helyszínen. Például az idén 100 éves Városmajori Szabadtéri Színpadon, amelynek stand-up programjából most kiemelnénk két előadást.
Július 17-én Kovács András Péter önálló estjét, az Anyósülést nézheted meg. KAP az első előadások előtt így jellemezte az estjét:
Az anyósülés-szituáció: amikor kiszolgáltatott helyzetben száguldunk valami felé, amiről nem tudjuk, mit hoz – na, erről a bizonytalanságról szól az est. Például arról, amit többek között én is átéltem az elmúlt másfél, járványos évben.
Már most ajánlunk egy augusztusi programot is: 21-én jön Aranyosi Péter önálló estje, a Mesteremberek, amelyben nőgyógyászokról éppúgy szó esik majd, mint a burkolókról és a szippantósokról. A humorista korábban így nyilatkozott az előadásról:
A téma onnan jött, hogy rengetegszer építkeztünk, nagy felújító vagyok, imádok barkács-áruházakba járni. Hihetetlen mennyiségű mesteremberrel hozott már össze a sors, akik nagyon sokat meséltek, rengeteg sztorit megéltem velük.
Anyósülés – Kovács András Péter önálló estje
2022.07.17. – 20:30
Budapest – Városmajori Szabadtéri Színpad
Jegyvásárlás
Mesteremberek – Aranyosi Péter önálló estje
2022.08.21. – 20:30
Budapest – Városmajori Szabadtéri Színpad
Jegyvásárlás