Rövidfilm-sorozatot készített Kiss Ádám és Elek Péter. Ádám négy önálló estjére – Szolnok, Dombóvár, Kiskőrös, Hódmezővásárhely – utazgatva reggeltől estig forgattak, így állt össze egy film, ami már látható is a Duma TV-n.
„Ez egy road movie-ba oltott haverok harca”
– mondta a filmről Kiss Ádám. Elek Péter pedig elmagyarázta:
„Az utazás során folyamatosan versenyeztünk egymással: volt célbalövés, vívás, lovaglás és még sok minden más.”
.
Kiss Ádám hozzátette, hogy a felvételek napjain reggeltől estig (mármint az esti fellépésig) versenyeztek egymással, a kő-papír-ollótól a festészetig rengeteg versenyszámban összemérték erejüket. A sorozat egyenként 25 perces részei öt nap eseményeit foglalják össze.
„Nagyon komolyan vettük; én például kiborultam, amikor vívásban kikaptam Petitől, mert hosszúak a kezei meg nagyok a lábai, így hamarabb elért. Ő meg napokig kattogott, miután kikapott tőlem gokartban”
– mondta Kiss Ádám, és elárulta azt is, hogy a sorozat már látható is a Duma TV-n, beharangozó gyanánt pedig egy új, közös videóklip is készült, méghozzá a forgatás alatt. Erről Elek Péter a következőket mondta:
„A sorozatot megspékeltük egy dallal és egy ahhoz készült klippel is. Velünk volt egy hangmérnök, Demko Mátyás, aki egyébként kiváló zenész is. Miközben mi Ádámmal a színpadon voltunk Hódmezővásárhelyen, Demko össze is dobta a laptopján ezt az alapot. Nagyon gyorsan írtunk rá egy szöveget, és még aznap éjjel a szálloda különböző helyiségeiben: hotelszoba, lift, hall, felvettük a klipet is hozzá.”
A zenei különlegességről így nyilatkozott humorszakmai portálunknak Kiss Ádám:
„Amikor mentünk haza a szállásunkra, a kocsiban a rádióban szólt valami szar. Összenéztünk Petikével, hogy ilyen szart mi is tudnánk írni. Tényleg olyan is lett. Így a 107-es szobában rögzített klip lett a finálé, az utolsó rész utolsó pillanata. De a klip önálló életre is kelt, hiszen már látható is a YouTube-on.”




