Nemrég jelentek meg az Országos Széchényi Könyvtár weboldalán a színházakkal kapcsolatos 2021-es adatok. A teátrumok működéséről készült (saját bevallásukon alapuló) statisztikát a HVG ismertette, a hetilap cikkében találtunk egy számunkra nagyon fontos és örömteli táblázatot. A címe: „A legtöbb nézőt vonzó színházak 2021-ben”.

A rangsor élén a Dumaszínház áll.

A kulturális statisztika kimutatása szerint a színházunknak a tavalyi évben 187 ezer látogatója volt. A második helyen a Vígszínház végzett (155 ezer néző), a lista harmadik helyezettje pedig a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ lett, 141 ezer nézővel.

Litkai Gergely így reagált a hírre:

A műfaj sajátosságai mellett ez talán jól jelzi, hogy milyen fontos a reziliencia, egy szervezet ellenállóképessége, amit főként a piaci viszonyokhoz való folyamatos alkalmazkodás jelent. Támogatások híján már megszoktuk, hogy csak a saját nézőinkre és a saját leleményességünkre számíthatunk és ez nehéz időkben meghozza a gyümölcsét. Ráadásul az online platformunk, a dumatv.hu nézettsége évről évre duplázódott a vírushelyzet enyhültével is. 2022-ben is számos újdonságot vezettünk be, amilyen a dinamikus árazás – a DynamO Pricing segítségével –, illetve folyamatosan fejlesztettük a programmatic hirdetéseinket is, amiben partnerünk HD marketing digitális ügynökség volt. Ez persze nem jöhetett volna létre kollégáink és fellépőink rugalmassága és kreativitása nélkül. Végezetül itt is csak egyet tudok javasolni, gyertek hozzánk szórakozni!

A látogatottsági top 10-be került továbbá a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operettszínház, a Madách színház, a Kecskeméti Katona József Színház, a MÜPA, a Margitszigeti Színház és a Békéscsabai Jókai színház.

Köszönjük nézőink bizalmát!