Lakatos László stabil arca lett a Dumaszínháznak, szinte folyamatosan színpadon van – jelenleg a Kirakatvilág című önálló estjével és a Meg tudjuk magyarázni című, Musimbe Dávid Dennisszel közös előadásával lép fel országszerte. Miniinterjú a humoristával.
Utoljára akkor beszélgettünk, amikor első önálló ested, a Kirakatvilág bemutatójára készültél. Egy év eltelt azóta, milyenek a visszajelzések?
Szerencsére szeretik. Telt házzal ment a Kompótban és a Corvinban is.
Hogyan ajánlanád annak, akinek ennyi idő alatt sem sikerült megnéznie? Miről szól a Kirakatvilág?
Elsősorban arról, hogyan viselkedünk a közösségi médiában. Leginkább persze a saját social media-szokásaimról beszélek, hogy én mit hogyan csinálok. Az emberek pedig általában azonosulnak az elhangzottakkal – vagy legalábbis ismernek olyanokat, akik szintén így viselkednek az online világban. Elsősorban magamat beszélem ki. Meg a családomat.
Milyen a Musimbe Dávid Dennisszel új közös estetek fogadtatása? Mennyiben más ez az előadás, mint a Békével jöttünk?
Teljesen más. Ez egy vadonatúj est, és kicsit sem hasonlít a Kirakatvilágra, és az előző közös estünkre sem emlékeztet. Amit az elfogadásról, rasszizmusról gondolunk, azt elmondtunk a Békével jöttünkben, ennyivel tartoztunk a társadalomnak; az új estben inkább olyan témákról esik szó, mint az irigység, a féltékenység, a kapcsolatok kimondatlan dolgai.
Esetleg már a következő ested anyaga is kezd megjelenni a jegyzetfüzetedben?
Igen, gyűlnek az anyagok, hiszen rengeteg a mondanivalóm, úgyhogy tervben van egy új előadás, méghozzá egy közös est – de hogy kivel, és milyen témában, egyelőre maradjon az én titkom.
Kirakatvilág: Lakatos László önálló estje, vendég: Fülöp Viktor
2022.10.30. – 15:30
Corvin Dumaszínház
Jegyvásárlás
Meg tudjuk magyarázni: Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje
2022.11.03. – 19:30
Corvin Dumaszínház
Jegyvásárlás
Kirakatvilág: Lakatos László önálló estje, vendég: Fülöp Viktor
2022.11.19. – 21:00
KOMPÓT DUMAKLUB
Jegyvásárlás



