Neszmélyi Emil Everest-hegymászó, aki hosszú ideje önálló estjein mesél arról, hogyan jutott el a világ tetejére – és még egy csomó izgalmas és veszélyes helyre. A motivációs előadóként is ismert fellépőnk a jövőben – egyebek közt – a Déli és az Északi-sarkot készül gyalogosan elérni, és közben készül az új dumaszínházas előadásaira. Most egy olyan szomorú aktualitás miatt beszélgettünk, ami az egész országot megrázta – természetesen Suhajda Szilárd volt a téma.

Mikor ismerkedtetek meg Szilárddal?

Hat évvel ezelőtt ismertem meg őt, amikor Budapesten voltak ismeretterjesztő előadások és beszélgetések, ahová nyolcezres mászókat is meghívtak. Egy ismertebb külföldi mászó előtt tartottunk ketten bevezető előadást, hangulatba hozva a közönséget. Egyből elég hamar megtaláltuk a közös hangot Szilárddal, ami nem ritka azok között, akik már nyolcezer méteres hegyek csúcsán álltak.

Milyen embernek ismerted meg?

Roppant céltudatosan haladt a saját életében. Aki megmászott már jelentős nyolcezres csúcsot, az általában türelmes, nyugodt ember – ez rá különösen igaz volt. Minden egyes találkozásunk alkalmával arról bizonyosodtam meg, hogy ő nem az a fajta ember, aki bárkiről rosszat tudna mondani.

Utoljára mikor találkoztatok?

2022 őszén. Utána még telefonon tartottuk a kapcsolatot – nemcsak hegymászásról, mindenféle sporttémáról beszélgettünk, és mindig kerestük az alkalmat, hogy ne csak az Everest-alaptáborban legyünk együtt, hanem hogy másszunk, mondjuk, egy Mont Blanc-t, de ő már ekkor mindent az Everestre történő visszatérésnek, a 2023-as mászásra történő felkészülésnek rendelt alá. Az elvi lehetőségét azért akkor még nyitva hagytuk a dolognak az év későbbi részére.

Mi volt pontosan ez a csabai kolbászos eset, amiről írsz a búcsúposztodban?

Nagyon érdekes volt, és remekül jellemzi, hogy Szilárd milyen ember. 2022-ben, amikor tudtam, hogy jön az Everest-alaptáborba, én már ott voltam a későbbi sikeres mászásom előtt, ő pedig a Lhoce csúcsára készült 8516 méter magasra. A két hegynek az alaptábora és a felette levő három tábora azonos, a negyedik tábortól válik ketté az út. Az alaptábor, ahol találkoztunk, egy hatalmas terület, nagyjából egy kilométer hosszú – tíz percnyire voltunk egymástól, és megbeszéltük, hogy az ő expedíciószervezőjének az étkezőjében találkozunk. Pontosan tudta, hogy olyan régóta voltam már távol otthontól, hogy rettenetesen hiányoznak a hazai ízek. Így aztán, mire odaértem, terülj asztalkámmal várt – csabai finomságokból (Suhada Szilárd Békéscsabán született – a szerk.). Csinált nekem másfél négyzetméter Magyarországot az asztalon. Nagyon jó érzés volt. Aztán villámgyorsan el is pusztítottuk azt a rengeteg mennyiségű ételt.

Mik voltak az első gondolataid, amikor május végén hallottad, hogy megszakadt a kapcsolat Szilárddal?

Abban bíztam, hogy csak arról van szó, hogy a jeladója nem működik, és akár csúcsra éréssel, akár anélkül, de szépen előkerül, ahogy eddig is mindig történt. Neki is volt már több olyan esete, hogy nem tudott feljutni nyolcezres hegy csúcsára, olyankor gond nélkül meghozta a jó döntést, visszafordult, és várta a következő lehetőséget – amire akár éveket is várhat az ember. Az volt bennem, hogy most is ez történt, és csak az eszközének kommunikációs hibája miatt nem tudunk róla. Nagyon sajnálom, hogy nem lett igazam.

Neszmélyi Emil szakértőként többször is megszólalt a témában, így a többi között a Sport Rádióban és a Radiocafé műsorában is beszélt a szomorú aktualitásról. Ha szeretnéd őt élőben is megnézni-meghallgatni a Dumaszínházban: az új előadása szeptember 1-jén látható először; részletek ezen a linken.