Kertész Ricsivel – azaz Ricsifiúval – pihenheti ki a mindennapi stresszt, fáradtságot. Ricsifiú elmeséli milyen a testedzés a sufniban, a legkedveltebb gyakorlatok síndarabbal és fűkaszával, de fény derül a szobabicikli értelmezésére a falusi közlekedésben. Történetek a nem mindennapi hétköznapokról két részben a Kompót Dumaklubban november 5-től.

Az új estedhez újra a szabolcsi életből merítettél ihletet?

Természetesen. A szabolcsi emberekből. Hogy merre, kik találják ki a hülyeséget, azt nem tudom, de arra, mifelénk nagyon kreatívak a népek. Ez a túlélésünk alapja. Kevésből is boldognak lenni! Az nagyon jó. Azt nagyon szeretem.  Felemelő és vicces egyszerre. A boldogságról, pihenésről, szórakozásról, szabadidőről fog szóni az este. És persze lesz benne sok zene is, ami ebben a témában elengedhetelen.

A címből az feltételezhető, hogy a vidéki sportélet körül is kalandozol… 

Hát persze! Alap. Szinte senki sem sportol, de mindenki ért hozzá. Ott az olimpia… a foci Eb… Mindenkinek van véleménye. Viszont a vidéknek saját sportja van, csak azokból nem rendeznek olimpiát. Ilyen a tyúkkergetés, a biciklitolás tápos zsákkak, meg a 100 méteres paré-tépkedés.

Te milyen sportot űzöl a legszívesebben? 

Óúú… hát én a focit szeretem. Mindig is figyeltem a magyar foci-életet. És régebben még magam is futballoztam. Khm… izé… elég béna voltam az igaz, de ez nem vette el a kedvem. Egyszer még a helyi csapatba is beválasztottak. De csak egyszer…. Mert jött a labda… én futottam rá a kapura… Olyan luftot rúgtam, hogy a diófáról kellet leszedjem a Tisza cipőmet. Aztám meg, amikor eltaláltam a labdát, úgy meglőttem, hogy csak repült, repült… Egészen Aranka néni udvaráig. Ja… Be a kerítésen. Egészen be a tyúkólba. Akkor negyed óráig állt a játék miattam, utána meg tyúkszaros labdával kellet fociznunk.