Közismert, hogy ikreid vannak. Az ikrek nagyon egyformák, hogyan különbözteted meg őket?

Amelyiknek szőke a haja, az a kislány, amelyik meg hangos, az a kisfiú.

Apummal szoktatok Duma Jammelni. Engem az érdekelne nagyon, hogy hogyan tudod őt elhallgattatni, ha túlságosan belelendül a dumába? Sok mindent megadnék, hogy ezt tudjam!

A fellépésre menet kifárasztjuk az autóban, hogy a színpadra már úgy jöjjön fel, hogy mindent elmondott. Viszont ha rövidebb az út, nincs más választásunk, mint nyers erővel fenyegetni. Tudja, hogy az életével játszik ha eluralkodik az előadáson, hiszen ilyenkor ketten vagyunk ellene. Nem tudom, hogy próbáltad-e már ilyen Brutus-Julius Caesar viszonylatban intézni a dolgot, minket mindenesetre semmi nem tart vissza, hogy életveszélyesen megfenyegessük Sándort.

Előző interjú ITT.

Következő interjú ITT.