A részben magyar származású New York-i stand up humorista nem tud elszakadni a család témájától. A Louie című, öt évadot megélt vígjáték-sorozata is nagyrészt valós családi élményeiből merített, és az I love you, daddy című filmje középpontjában is az apa-lány kapcsolat áll.

A C.K. alakította sikeres tévés író-producer (vajon kiről mintázhatta?) kétségbeesetten próbálja megakadályozni, hogy a Chloe Grace Moretz alakította 17 éves lánya szerelembe essen egy 68 éves, de még mindig nőcsábász filmessel, akit John Malkovich formál meg.

A sztori erősen emlékeztet Woody Allen Manhattan című (szintén fekete-fehér) klasszikusára, amelynek hasonlóan necces volt a sztorija: ott a 42 éves főhős kezd viszonyt egy 17 éves diáklánnyal.

Az I love you, daddy, amely teljes titokban készült, szeptember elején debütált a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

A filmnek egyelőre vegyes a fogadtatása.

A brit Guardian szerint vicces és vakmerő a film (ami egyébként jellemző Louis C.K. eddigi munkásságára is), és egyértelműen, nem is titkoltan a Manhattan az előképe. Az amerikai Variety szerint az alkotás nagyon csapongó és a második felére teljesen szétesik, de el kellett ismernie, hogy a párbeszédek frappánsak, a színészek pedig remekelnek.

A további szerepekben feltűnik Helen Hunt, Edie Falco, Charlie Day és az évek óta állandó alkotótárs Pamela Adlon is.

Magyar premier kevésbé esélyes, de remélhetőleg az art mozi hálózat bevállalja, lévén, hogy Magyarországon hatalmas rajongótábora van a humoristának.