A Mátra Túraközpont előtt Béke utcán indulunk el, távolodva falutól, a piros kereszt, majd a PΩ jelzést követjük, majd egy meredek emelkedő végén elérjük a táró bejáratát, ami alól egy kis vízfolyás indul el. A túra térképe itt érhető el.

Földrajzi értelemben ugyan nem használt „Közép-Mátra” megnevezés, az érc-földtani szakirodalomban azonban Parádsasvár környékét a közép-mátrai ércesedés részeként említik. A környéken folytatott ércbányászatról írott emlék nem maradt fenn, de a közelben található Aranybányafolyás pataknév a régi korok ilyen tevékenységére utal. 

A ll. világháború után jelentkező nyersanyagínség kielégítésére a régóta termelt gyöngyösoroszi ércvagyon kibővítésére kiterjedt kutatásokba kezdtek a Galyatetőtől délkeletre eső vidéken. A több évig tartó feltárások időszakában felszíni kutatóárkokkal, tucatnyi föld alatti táróval próbálták felderíteni a fémtartalmú ércteléreket. A „Közép-Mátrában”a kutatások kiterjedtek Nagy- és KisLápal6, Kis-Lipót, Vércverés, Névtelenbérc területére. 1959-ben kezdték kihajtani a legjelentősebb feltáró létesítményt a parádsasvári altárót, vagy más néven a Béke-tárót. Az 1388,8 m hosszan a felszín alá hatoló létesítmény 1968-ig készült. Segítségével teljes szélességben megismerték a közép-mátrai ércesedést. A közel függőleges érces zónákra merőlegesen futó táró hat jelentősebb teléren halad keresztül. Ezeket oldalra kitörő ún. irány- és csapásvágatokkal kutatták meg. Ugyan gazdaságosan kitermelhető ásványvagyont nem sikerült kimutatni, de a terület földtani ismertsége nagymértékben bővült. A Mátrában 15-16 millió évvel ezelőtt (középső-miocén földtani korszakban) zajló intenzív vulkanizmus változatos képződményeket (andezit, andezittufa, agglomerátumos tufa és andezitbreccsa padokat vagy lepleket) hozott létre, felépítve a hegység rétegvulkáni szerkezetét. E hosszú tűzhányótevékenység lecsengése után szerkezeti (tektonikai) mozgások hatására a kőzetekben mélyreható repedések keletkeztek. Az utóvulkáni működés időszakában (ekkor már csak gőzök, gázok, forróoldatok törtek a felszínre) a kőzeteket alkotó ásványok egy része agyagásványokká alakultak át, a forróbb zónákban kovásodás lépett fel. A felhasadt zónákban kicsapódtak a forró vizek által szállított oldott ásványi anyagok, köztük a fémtartalmú ásványok. Ezeket a kitöltéseket nevezik teléreknek, melyek főleg kalcitból(kalcium-karbonát) állnak, valamint ólmot, cinket és rezet hordozó ásványokat is tartalmaznak. Az előforduló főbb érc-ásványok a következők: szfalerit (ZnS – cinkszulfid), galenit (PbS – ólomszulfid), kalkopirit (CuFeS, – réz-vasszulfid). Legjelentősebb közülük az ún.- 550-es telér (nevét az altáró bejáratától mért távolságról kapta). A telért felépítő ásványok a telér középsíkjához viszonyítva szimmetrikusan váltak ki, többszöri felhasadásra utal az érczsinórok ritmikus eloszlása. Vastagsága 0,8-1,5 m, de 3-4 m-re is kivastagodik. A telérkitöltője a fehér kalcit.

A többszintes, kb. 6000 m² kiterjedésű meddőhányó a táróból kikerült anyagból áll. Felületét, rézsűit csapadék vágta barázdák, árkok tarkítják. A hányó kopár felszínén a mostoha körülményekhez jól alkalmazkodó nyírfák jelentek meg elsőként. A táróba becsorgó, összegyülekező víz a táró száján kisebb „patakot” alkotva ömlik ki több évtizede, alig változó intenzitással. A kőzetből nemcsak víz, hanem fojtó, mérgező gázok is felszabadulnak, ezért a táróba belépni élet- és balesetveszélyes, emiatt tilos. A föld alatti bányatérséget néhány tucat denevér is szívesen használja szaporodási és téli pihenésük időszakában. A rácsos lezárás a táróba való bejutásukat lehetővé teszi. (forrás: Bükki Nemzeti Park)