Hamarosan beszélgetős műsor indul a Kompót Dumaklubban Kadarkai Endrével. A beszélgetések legalább egyórásak lesznek, és a riporter célja ezúttal sem más, mint, hogy a leendő interjúalanyok mindig a nívó, a teljesítmény szinonimái legyenek – színészeket, zenészeket, írókat, a médiavilág jeleseit tervezi meghívni és nem a celebvilág percembereit ülteti majd le egy-egy beszélgetésre. Kadarkai Endrével az induló műsorról, múltról és jövőről beszélgettünk.

Egy múltkori beszélgetés alkalmával azt mondtad nekem, hogy az emberi fordulópontok érdekelnek igazán. A te életednek, vagy inkább a pályádnak milyen fordulópontjai voltak eddig?

Az első talán a Riporter kerestetik 2003-ban, ahová 18 évesen jelentkeztem mindenfajta rutin és előképzettség nélkül. Ha visszaemlékszem, nem is beszéltem azelőtt soha mikrofonba vagy kamera előtt. És azt gondolom, így utólag, hogy egész jól sikerült. Gyárfás Tamás – aki a műsor és a Nap TV producere is volt – állást ajánlott, és egészen a Nap TV megszűnéséig, hat évig, ott dolgoztam. Sokat köszönhetek a Nap TV-nek! Megtanultam a szakmát teljesen az alapoktól, mindent csináltam, amit úgy gondolom, hogy televíziózás címén csinálni lehet: külső anyagoktól az egyperceseken át a nagy interjúkig. Amikor a Nap TV kurtán-furcsán megszűnt, egy légüres térbe kerültem. Az egykori Napkeltés kollégákkal ötlöttük ki, hogy készítsünk egy portréműsort, és kikkel, ha nem ismert emberekkel? De tényleg olyanokkal, akik letettek valamit az asztalra… Négy évig csináltuk, és nagyon sok jó névvel: Presser, Törőcsik Mari, Szabó István… Számomra ez is egy fontos tanulási folyamat volt, hiszen ezt a szakmát az ember úgy tudja megtanulni, ha gyakorlatba ülteti. Az arcképek a Zugló tévébe és a Youtube-ra készültek, hozzáteszem, teljesen ingyen csináltuk – emellett az Európai Úszószövetségnek, a Nemzetközi Úszószövetségnek és a Magyar Úszószövetségnek dolgoztam. Egy újabb fordulópontja az életemnek az volt, amikor 118 rész után eldöntöttem, hogy ebben a formában befejezem. Nem láttam értelmét a továbbiakban ingyen erőlködni. Pár hétre rá csörgött a telefonom, az Echo TV keresett. Valamivel több, mint fél év múlva ott folytatódott az Arckép című műsor. Tehát, ha fordulópontokat kellene mondani, akkor az a Riporter kerestetik, a Napkelte megszűnése és ezzel együtt az Arckép riportsorozat elindítása, és az Echo TV-n való Arckép és a Csakazértis című műsor két évig való sugárzása. És nem lebecsülve a Youtube és a Zugló TV hatósugarát, az Echo TV-n például egy Ákos-interjú azért nagyobb port vert fel.

Épp erre akartam rátérni… Hogy sikerült elérned, hogy az Arcképben olyanok is megnyíltak neked, akik azt is megválogatják, hogy kinek adnak interjút?

Az biztos, hogy mindig tisztességesen közelítettem az alanyokhoz. Nem a vájkálás, vagy a bulvártémák kivesézése volt a cél. Szerintem, ha ebben a szakmában van valamely titok, akkor az, hogy baromi alaposan fel kell készülni. Továbbá, ha nem érdekel a másik, akkor nem kell leülni vele beszélgetni. Mindig is irigyeltem azokat a pályatársakat, akik jó, ha egy Wikipédia oldalnyi tudással ülnek a partnerük elé. Én ilyet nem mernék csinálni. Ha érzi a beszélgetőpartner, hogy valamilyen szinten felkészült vagy, gyakorlott és őszintén érdeklődő, könnyedén kialakulhat az a miliő, amiben a megkérdezett fesztelenebbül fog beszélni a dolgairól.

Vitray tanár úr szavait a mai napig a szívemben őrzöm, dicséret címén: “Endre, magának nagyon szívesen beszélnek az emberek és ezt nem lehet megtanulni. Ehhez nem kell semmilyen trükk. Vagy megvan az emberben, vagy nincs, de ez a riporter legnagyobb ajándéka. Egy kezemen meg tudom számolni, akikben ez megvan”. Ez a kémia vagy kialakul a felek között, vagy sem, de feltétele lehet talán egy bizonyos pszichológiai készég is. Feszülten figyelni kell és előbb vagy utóbb megtanuljuk, mikor kell úgy reagálni vagy hallgatni, hogy az ember belemélyedhessen a legbensőbb gondolataiba.

A Púzsér- interjú közben jöttem rá arra, amit addig csajt sejtettem és Robi erősített meg benne. Szerintem a legnagyobb erő, erény, ha valaki fel meri vállalni a gyengeségeit. Ha az Arcképnek nem lett volna más tanulsága, annyi mindenképp, hogy ugyanolyan esendő és törékeny emberek azok is, akik sikerre vitték az életüket… A titok, a miképp. Miképp álltak fel, mikor döntöttek jól, s mikor rosszul? És, hogy döntéseik ellenére vagy annak köszönhetően, a mai napig az ország legfoglalkoztatottabb színészei, rendezői, zenészei közé tartoznak.

Az Echo TV egy vállaltan jobboldali médium. Volt olyan – és persze név nélkül –, aki esetleg emiatt elutasította a műsorban való részvételt?

Volt persze, aki nemet mondott, de leszögezném, hogy nem sokan. Hozzátenném, bárhol dolgoztam volna, mindig lenne, aki elvi fenntartással élne az adott médiummal szemben. Mindenesetre itt azoknak a 95%-a is beadta a derekát, akiknek volt valamilyen kifogásuk az Echo TV korábbi ikonjainak egyes ellentmondásosnak vélt kijelentésével szemben. A kulcsa ennek a hosszas és gyöngéd győzködésem volt. Én soha nem politizáltam, a továbbiakban sem szeretnék semmilyen politikai erőtérbe belehelyeződni. Ki szeretnék maradni minden ilyesfajta csatározásból.

Milyen lehetőségeid, terveid vannak most? Merre szeretnél tovább indulni?

Több irány is lehetséges. Nem mondtam le arról, hogy tévézzek. Ezzel kapcsolatban nyílván vannak ötletek és érdeklődők. Talán lesz Arckép-könyv, ez egyre biztosabbnak tűnik. Mivel érdekel az irodalom és vannak írói ambícióim is, lehet, hogy készül majd egy novella, vagy kisregény, e tárgyban is vannak tapogatózó és konkrét megkeresések.

Szó van egy honlapról, ahová interjúkat írnék, online megkeresés is van, de adtam magamnak némi időt, hogy kikristályosodjanak a dolgok, hogy a lehető legjobb döntést hozhassam. Tényleg 1-2 hónap kell még, nem sürget semmi. Nem mindegy, hogy az ember mihez adja a nevét, ezt már megtanultam.

És a Dumaszínházzal is terveztek közös munkát.

A Dumaszínház megkeresésének nagyon örültem, mert szerintem egy nagyon jó brand, régóta figyelem az ott zajló folyamatokat, abszolút politikamentes, korszerű, progresszív. Még viszonylag kevés pódiumbeszélgetést vezettem, és mindig is érdekelt, hogy létre lehet-e hozni azt a fajta intimitást vagy bensőségességet közönség előtt… Ez egy érdekes kihívás, én legalábbis azon leszek, hogy ez megtörténjen, másképp nincs értelme. Egy biztos, bohóckodni nem szeretnék, de ezt tisztáztuk is Litkai Gergővel. Nyilván nem kell vakbélkomolyságú beszélgetésekre gondolni feltétlen, nem akarom én ezt mindenáron világmegváltó gondolatokkal terhelt beszélgetésekké formálni – lehet humorizálni, fogunk is biztos, de azért ez nem egy Fábry Show lesz, hanem amit eddig tőlem megszoktak. Kezdetben két stand-upossal kezdünk, később más műfajok kiválóságai is jönnek.

Van már címe?

Igen! „Így ismerik?” a címe.

Bödőcs, Litkai, Kőhalmi már voltak nálad az Arcképben, és azok nagyon jó kis beszélgetések voltak, hasonlókra számíthatunk akkor majd itt is…

Még Mogács Dániel, ő volt a negyedik… Ugyanezeket a hangütéseket, ugyanezeket a megközelítéseket igyekszem majd természetesen személyre szabottan alkalmazni. Van még a Dumaszínházban pár olyan ember, akinek a személyisége vagy az életútja érdekes, tanulságos. Aranyosi Péterrel kezdek május 10-én, és Felméri Péterrel folytatom 24-én. Mindkettőjükkel kapcsolatban merültek már fel bennem kérdések az alapján, amit eddig róluk tudni lehet. Igyekszem felkészülni, már be is szereztem a dumaszínházas könyveket. Érdekes lesz, hogy azok az emberek, akik közönség előtt szinte kényszeresen viccesek, mert ez a hivatásuk, és a közönség számára is attól vonzóak, hogy poént poénra halmoznak – szóval, hogy ezek az emberek ki tudnak-e bújni abból az eddig rájuk aggatott magatartásformából, ami a humor. Meg tudnak-e nyilvánulni sebezhető, elgondolkodó és őszinte emberként úgy, hogy ott van nyolcvan néző. Várom. Ez egy érdekes, izgalmas feladat, egy jó kihívás, ezért is vállaltam.