És igen! Badár Sándor április 6-án – a Magyar Everest Expedíció 2017 túra tagjaként – áthaladt az 5000 méteres határon, 7-én pedig elérte az alaptábort!

Badár, a Himalája – és a valóra váló álmok.

Badár Sándor harminc éve dédelgetett álma válik most valóra ezzel, de ahhoz, hogy mindez megvalósuljon: szétnézhessen Katmanduban, majd nem sokkal később egy kisgép fedélzetén szerencsésen landoljon a luklai kifutón – ami a világ legrövidebb és legveszélyesebb kifutója –, részt kellett vennie egy kötelező orvosi vizsgálaton, majd a felkészülést segítendő, edzeni is elkezdett…

Elolvasva Meszlényi Emil beszámolóját – aki szintén nekiment a hegynek –, Sándor 10–15 emeletes házak lépcsőházait mászta meg, naponta.

Sanyi! Bírnod kell szuflával!

Ez már egy nehezebb szakasz volt, ilyen magasságban az oxigén 35 százalékkal kevesebb, így szinte biztos, hogy Sándorunknak még a szava is elállt.

A hegymászó-expedíció Nepál fővárosából, Katmanduból indult az Everest alaptáborába (5344 méteren), ahonnan Suhajda Szilárd és Klein Dávid vágnak majd neki a 8848 méteres csúcs meghódításának – oxigénpalack nélkül!

Humoristánk, a trekking csapat tagjaként – Száraz Dénessel, Liluval, Pintér Lászlóval és Geszti Péterrel – maximum 6000 méterig mehet, illetve az alaptáborból szurkolhat a két hegymászónak még pár napig…

Sanyi! Gyere haza, előadásod lesz!

A húsvét előtti pár napot Badár még a hegyen tölti, de itthon már várja a sonka és tojás, a család, no meg a közönség…

Az ember, aki hegyre ment fel és onnan is jött le, április 20-án – a túra után először – a Magyarok menni Bamako című önálló estjében, majd április 25-én az Ezek nem százasokban, Hadházival kiegészülve lesz látható.

Április 27-én Aranyosival áll színpadra, 28-án pedig a Badár & Badárban fiával. Végül – ebben a hónapban utoljára – 29-én a Miért pont Alaszka? című műsorával (és néhány új sztorival, mert úgysem fogja kibírni, hogy ne meséljen) várja a közönséget.