“Rögtön az elején odakiabáltam neki, hogy “yo, what’s up, man” és amikor odanézett, már láttam a szemében a cinkosságot, utána mondtam neki, hogy én is standupolok, erre elkezdett ölelgetni, kezet csókolt és legjobb haverok lettünk” – mesélte Janklovics Péter a Morning show új műsorvezetője.

“Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem az összes alakítását, de főleg amit a Függetlenség napjában nyújtott. Ő is imádta, főleg azért, mert nagy siker lett és a forgatás közelébe sem kellett mennie.”

Aztán rappeltek egyet közösen, majd közös fotózásra álltak be, ahol megszületett a fenti, szinte legendás kép. Ezután Janklovics Péter megkapta a műsor végéig a sztár kabátját, amit elmondása szerint jól tele is izzadt.

Mondtam neki, amikor visszaadtam, hogy vigyázzon rá, mert ez sokat fog még egyszer érni” – meséli.

A műsorban kérdezték őt, hogy mit érzékel a nagy magyar mélabúból, de szerinte itt mindenki mosolygós, vidám és kedves. Majd felvilágosították, hogy igen, ez azért van mert ő a Jamie Foxx.

“Végül említettem neki, hogy én is standupolok, színészkedem és énekelek, szóval mindent tudok, amit ő. Buci erre csak annyit jegyzett meg, igen, csak neki van egy Oscar-díja, és engem meg nehéz Djangóként elképzelni” – mondta még el a Dumaszínház előadója.