Hóesésből napsütésbe. Ez az időjárás nálunk is jellemző mostanában, de Csenki Attila Szlovéniában élte át, ahová húsvéti kiruccanás okán szervezetten került a családjával együtt.
A humorista már hazafelé tartva vette számba az átélt élményeket. „Vízesést néztünk, kirándultunk, barlangásztunk” – sorolja. „A barlang belül 160 méter magas volt, el sem akartuk hinni… Láttunk zergéket és átkeltünk egy hágón, ahol odafelé még gyönyörű napsütés volt, visszafelé pedig már leesett 3 cm hó, még hógolyóztunk is.”
Az öt nap és a húsvéti hógolyózás jó hatással volt Attilára, aki már alig várta, hogy kikapcsolódhasson. A humoristát saját bevallása szerint gyakran beszippantja az internet, olyankor napokig teljesen rákattan. „Sokszor még akkor is nézem a telefont, amikor az utcán gyalogolok, ha beülök bárhova, vagy megállok a piros lámpánál…” – mondta egy korábbi interjúban, most viszont a telefonját csak tájfotózásra használta.
Csenki Attila most munkával piheni ki a tavaszi szünetet. Legközelebb a Fiatal Félőrültek Fesztiválja műsorvezetőjeként láthatjuk, ahol számos – mára már országosan ismert – humorista lépett először színpadra. A Dumaszínház tehetségkutatója 2017. május 8-án a Kompót Dumaklubban lesz megtekinthető.