1.

A nagyjából 12 ezer éves algériai barlangrajzok (ezeket egyébként Almásy László fedezte fel) is több észak-koreai történész szerint is egy helyit ábrázol, aki boldogan igyekszik haza az akciósan vásárolt gigantikus dinnyével és egy parókával.

2.

I.e. 1701-ben, a babiloni Hammurapi uralkodása alatt jegyezték fel először az eseményt, aztán utána minden évben. Persze ekkor nem a mai formájában létezett, de az alapötlet hasonló volt: ekkor főleg agyagtáblák, abakuszok, csontfésűk és esernyőket árultak hihetetlenül alacsony áron az év egy meghatározott napján.

3.

A magyar történelemben is fontos szerepet kapott, ráadásul nem is akárhol: Árpád fejedelem nem lóért cserébe kapta a marék földet, füvet és a kulacsnyi Duna-vizet, hanem egy helyi kereskedésben vette leértékelve.

4.

A lőpor feltalálása is a Black Friday intézményéhez köthető: az akciós napon összeveszett két rivális rizskereskedő. Az i.sz. 800-850 között történt incidens során az egyik fél bosszút akart állni, ezért feltalálta a lőport és a másikra robbantatta a raktárát.

Bird Lol GIF - Find & Share on GIPHY

5.

Sokat elmond a francia forradalom utáni véres és zavaros időkről, hogy az akkoriban megtartott egyetlen Black Friday alkalmával a guillotine volt a legkelendőbb árucikk.

6.

Az Amerikai Egyesült Államok a fekete polgárjogi mozgalmak megszületésekor több szervezet is követelte, hogy a Black Friday-t nevezzék át Afro-American Friday-re. Az ötlet még a kongresszus elé is került, de az akkori Lyndon B. Johnson nem vette komolyan az ötletet. Ebbe is bukott bele.

7.

Egy érdekes példa a közelmúlt világirodalmából: mielőtt ismert és gazdag lett, a relatíve szegényen élő J.K. Rowling kedvenc napja volt az évben a Black Friday, és erre emlékezve lett Sirius Black Harry Potter keresztapja.

8.

Több országban szombaton vagy csütörtökön tartják a Black Friday-t, hogy elkerüljék a gyakran tragikusan végződő tömegjeleneteket.

NBC GIF - Find & Share on GIPHY