Mi volt az előadás alapötlete?

Vinnai András: Közösen akartunk zenélni, és kerestük hozzá…

Szabó Zoltán: … önmagunkat.

V. A.: Azt is. Kerestük, hogyan zenélhetnénk együtt, így találtuk ki, hogy csinálunk egy színdarabot, amiben hangszereken is játszunk. Színdarab tulajdonképpen hosszú ideig nem is létezett, végül pedig egy ismeretterjesztő zenés műsort állítottunk össze.

A koncertszínház definíció egyenesen következett ebből?

Jankovics Péter: Az, hogy egy zenekar életéről akartunk beszélni, kevésbé volt érdekes, mint, hogy

több zenekar megszületésén, életén keresztül meséljük el, milyen akadályokon és borzalmakon kell keresztülmenni ahhoz, hogy az ember egyáltalán nézők elé kerülhessen, megszólalhassanak együtt a hangszerek. Azzal, hogy egy szkeccselőadást állítottunk színpadra, sokkal több mindent tudunk megmutatni ebből.

Miért éppen Garázsbanda lett az előadás címe?

Sz. Z.: Eleve úgy keresett meg minket Andris, hogy csináljuk meg a Garázsbanda c. előadást, nem?

J. P.: Á! Nagyon sokáig nem volt címe a darabnak. 

V. A.: Valami igazán jó címet akartunk kitalálni, és ez adta magát, hiszen annyit emlegettük a Garázsbandát, míg végül rajta maradt. Szeretek furcsább és bonyolultabb címeket kitalálni, de egy idő után egyértelmű volt, hogy ez lesz a címe.

J. P.: Valahogy én is furcsállottam, eleinte valamiféle hakni lakodalmas zenekar névnek tűnt számomra ez a cím, de igazából a garázsbanda szóban minden benne van, amit szeretnénk elmondani. Egyrészt a garázs a kezdő zenekarokra, a garázsbanda pedig magára a zenekarosdira is utal.

Gyerekkorotokban tanultatok énekelni, játszottatok valamilyen hangszeren? 

V. A.: Ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, zongorázni, gitározni és furulyázni is tanultam, kórus és hasonlók is voltak közben.

J. P.: Nagyjából másfél évig jártam zeneiskolába, ahol szolfézs mellett csellózni tanultam.

V. A.: Erről van is egy remek kép!

J. P.: Több is, de csak egyet mutattam meg. 8-9 éves lehettem, és akkoriban sajnos még nem értékeltem a zenetanulást, inkább nyűg volt a gyakorlás, így hamar fel is adtam. Később más hangszereken autodidakta módon tanultam meg játszani: először jött a gitár, aztán a basszusgitár. A középiskolai zenekarban én voltam a dobos, ütögettem különböző ritmusokat a székeken, a lábamon, és az egyik srác, aki gitározott és zeneileg képzettebb volt nálam, megkérdezte, miért nem dobolok, és elhívott egy pincébe, ahol kibelezett hangfalakon kezdtem el zenélni, majd előbb-utóbb lett dobszerkó is.

Szabó Zoltán: Én már felnőtt fejjel kezdtem el hangszeren játszani. 

V. A.: Szégyenletes dolog. 

Sz. Z.: Nem zenéltem a középiskolában, nem jártam zeneiskolába, sőt, még énekkaros se voltam, viszont a barátaim nagy része tudott gitározni. Akkor kerültem közelebb a zenéléshez, amikor a különböző előadásokhoz meg kellett tanulnom gitáron, basszusgitáron eljátszani egy-egy számot. Három éve úgy döntöttem, megtanulok játszani valamilyen hangszeren, és elmentem egy dobtanárhoz.

J. P.: Tulajdonképpen a Szputnyik is segített abban, hogy elkezdjünk komolyabban foglalkozni hangszerekkel. Bodó Viktor, a társulat vezetője elég sok előadásban szinte megkövetelte, hogy legyen élő zene is, ezért a társulat tagjai rendszeresen gyakoroltak különböző hangszereken.

Sz. Z.: A dobon kívül a többi hangszeren Péter tanított meg játszani.

V. A.: Hármunk közül Zoli játszik a legtöbb hangszeren. Még zongorázott is a Garázsbanda előadásban, de azt végül kihúztuk.

A középiskolás zenekarokban meghatározó élményekre tettetek szert?

V. A.: Egy ska zenekarban játszottam, Vörös Brigádok volt a neve. Elég fura zenekar volt, ráadásul nem is szerettem a ska-t. Magamtól Cseh Tamás és Kispál dalok segítségével tanultam meg gitározni. A zongora gyerekként nekem is inkább valamiféle szükséges rossz volt, de mostanában már egészen másképp gondolkodom róla.

Az előadásban szereplő dalokat eljuttatjátok szélesebb közönséghez is, akár a YouTube vagy más csatorna segítségével?

J. P.: Először is mindenkinek ajánljuk, hogy jöjjön el és nézze meg az előadást, szembesüljön azzal, milyen nagyszerű dalokról is van szó. Másrészről természetesen van egy kifutási ideje annak, amíg megszokjuk egymást és a dalokat, de ha már úgy érezzük, van értelme kiszabadítani az előadás keretei közül ezeket a zenéket, akkor szeretnénk koncertezni is ezekkel a számokkal. 2018. február 3-ra az Akváriumba szerveznek egy színészzenekar találkozót, ahol mi is fellépünk majd a Bonsai Boy nevű formációnkkal.

Kaptatok visszajelzéseket profi zenészektől az előadással kapcsolatban?

V. A.: Már a darab írásakor kértük zenész barátaink segítségét – Németh Szabolcs gitárosét, illetve Zoli dobtanáráét, Gál Dánielét, akik folyamatosan bejártak a próbáinkra. Keresztes Gábor, zeneszerző és hangmester is többször leült velünk átbeszélni, min kellene változtatnunk, mi az, amit finomabbra kell hangolnunk.

Sz. Z.: Ezért ha hibák vannak az előadásban, az az ő hibájuk.

J. P.: Amióta játsszuk az előadást, azóta leginkább pozitív kritikákat kapunk a vájtfülű barátoktól. Eddig még sosem volt olyan színházi élményem, hogy egy előadásban egy zenekar vagy bármilyen élő zene olyan színvonalon szólalt volna meg, mint ahogyan egy koncertteremben szokott. Ezt egyszerűen képtelenség megoldani.

Csapatmunkában írtátok a dalszövegeteket, zenéket és az átkötő szövegeket az előadáshoz?

V. A.: A jeleneteket én írtam, amiket aztán közösen „átcsócsáltunk”.

Maga az előadás is picit improvizatív, nem minden jelenetet tanultunk meg szó szerint, nem volt időnk rá.

Sz. Z.: Nem volt megkövetelve.

V. A.: Nem követeltük meg egymástól. De ez jót is tesz neki, mert ettől válik kicsit élőbbé az egész, több lehetőség van benne, és így sokkal izgalmasabb a nézők számára is. A zenéket együtt raktuk össze, mindig hozott valamelyikünk egy-egy témát. Petinek jó érzéke van a hangszereléshez.

Sz. Z.: Ráadásul a grafikákat is Péter csinálja általában. A plakátokat, logókat is.

V. A.: Atyaég, rengeteg logónk volt! Én is terveztem párat, de Péter ebben tényleg mániákus.

J. P.: Nem tudom, mennyire világos, hogy a Garázsbanda c. előadáshoz a zenét a Bonsai Boy nevű zenekar készítette, amelynek mi vagyunk a tagjai.

Szerettük volna a Bonsai Boy-t önálló entitásként kezelni, ami nagyjából meg is valósult, hiszen van egy Facebook-oldala és YouTube csatornája is.

Ennek a zenekarnak próbáltunk valamiféle arculatot varázsolni, aminek köszönhetően megszületett ez a rengeteg logó.

Sz. Z.: Ezek a logók a mai napig készülnek, úgy hogy simán lehetne belőlük rendezni egy kisebb kiállítást is akár.

Ti magatok mennyire voltatok lázadó kamaszok annak idején?

V. A.: Én nem drogoztam, és

nem is ittam olyan rengeteget, mint a Zoli vagy a Péter.

Sz. Z.: De csak azért, mert lopkodtunk, és azt nem lehetett józanon csinálni.

V. A.: Leginkább fura dolgokat csináltam, például közterületeken aludtunk hálózsákokban a haverjaimmal. Otthon szépen megvacsoráztunk anyukánk főztjéből, aztán találkoztunk valahol este 8-kor, és egy parkban töltöttük az éjszakát.

J. P.: Alapvetően nem szerettem semmit, ami kötelező volt. Ennek megfelelően igyekeztem mindent teljesen másképp csinálni. Arra emlékszem, hogy akikkel közösen zenéltünk, azok közül mindenki próbált igazi egyéniség lenni, ezért semmit sem csinálhattunk ugyanúgy, mint a másik. Például nem ihattuk ugyanazt, ezért nem ülhettünk le hármasban sörözni, de még a cigarettát sem tarthattuk ugyanúgy.

Sz. Z.: Én egy diákközpontú középiskolába jártam, nagyjából úgy néztünk ki, mint akik lázadnak, tornacipős, kopott bőrzakós alterosok voltunk, ami többé-kevésbé kimerült abban, hogy Kispált hallgattunk. Tulajdonképpen mindent megengedtek nekünk – bizonyos kereteken belül. Hármunk közül én vagyok a leginkább szabálykövető, úgy hogy számomra már a minimális kihágás is lázadásnak tűnik.

Kamaszként gondoltatok arra, hogy egyszer majd zenész lesz belőletek?

V. A.: Nyilván rockzenész akartam lenni kamaszkoromban, de nem igazán figyeltem oda tudatosan az életemre akkoriban. Ezért is tanultam meg vakon gépelni.

J. P.: Annak idején, amikor zenéltünk, azt gondoltuk, innentől ez az életünk része, de a középiskola befejezése után általában eltűnnek azok a barátok, akikkel addig zenekarotok volt, és mindenki belekezd egy új életbe.

Én a színházi közegben találtam rá azokra az emberekre, akiknek vagy van zenei múltjuk vagy van ehhez valamiféle affinitásuk, és a középiskola óta talán most először állt össze az, amire azóta is vágytam. Az előadás kapcsán sikerült összeállnunk, és szeretnék a továbbiakban komolyabban is foglalkozni ezzel.

V. A.: Ez nálam is sokkal erősebb, mint amilyen kamaszkoromban volt. Már nem csupán hobbi, és az sem véletlen, hogy a DEKK Színházzal rendszeresen állítunk színpadra zenés előadásokat.

Dorogman Hédi