Vékonyjégrevü: újra színpadon a meghökkentő darab!

Három évvel ezelőtt mutatta be a Gólem Színház a ZS-kategória című zenés, táncos revübetétekkel tarkított kabaréját, amely nagyszerű kortárs magyar írók jelenetiben veszi elő a zsidósággal kapcsolatos leggyakoribb kérdéseket. És most megint színpadon a meghökkentő előadás.

 „10 éve beszélek, mesélek a zsidókról, de ilyen jól még sosem nevettem ki magam. Garantálhatom, hogy az előadás után mindenki egy kicsit zsidó akar majd lenni, még akkor is, ha már az!“ – mondta három évvel ezelőtt, a bemutató után a Zs-kategória című előadás rendezője, Borgula András.

,,A darab nemcsak a zsidókról szól, hanem mindannyiunkról, akik itt Magyarországon lenézzük, kibeszéljük, kiközösítjük, körbeutáljuk egymást, hátha ettől jobbnak érezzük magunkat.”

 ezt pedig Szabó Borbála, a darab egyik szerzője tette hozzá. A Zs-kategória – önfeledt zsidózás revüvel című előadás most ismét színre kerül, ezúttal január 12-én, a Jurányi Házban. Janklovics Péterrel, az egyik szereplővel beszélgettünk.

Mi ez a darab? Provokáció? Terápiás kibeszélés? Lelki gyakorlat?

Messze nem provokáció az biztos. Hogy terápiás jellege lenne? Szerintem nincs, ez csak könnyed szórakoztatás, bár tény, hogy a sok nevetés után, azért lesz min elgondolkodniuk a nézőknek.

Bán Bálint, Kálid Artúr, Janklovics Péter

A ZS-kategória súlyos kérdésekről szól – igaz, viccesen. Lehet ezt a darabot felszabadultan játszani?

Szerintem lehet. Sőt, csak így érdemes. Az egyes jelenetek különböző, egyébként nagyszerű szerzőktől származnak, és Dragomán Györgytől, Litkai Gergelytől, Szabó Borbálától, Szálinger Balázstól, Székely Csabától, valamint Vinnai Andrástól azt kérte a rendező, Borgula András, hogy a zsidókérdésben ne legyenek kíméletesek.

Merész kérés.

Az. Volt, akinek a kezdet kezdetén még vissza is adott egy-két jelenetet, mondván: lehetne ennél sokkal durvábban is… Szóval a darab eléggé belemenős.

Egyáltalán: a zsidókkal kapcsolatos kérdésekben illik viccelni?

Az előadás úgy van felépítve, és úgy vannak összefésülve a jelenetek, hogy ez ne legyen kérdés. A korábbi szériában nem volt olyan, hogy valaki mást látott volna bele, mint ami. Nem fulladt még egyetlen este sem botrányba.

Akkor sem lenne botrány, ha a nézőtéren az elmúlt évtizedekben alakult szabadcsapatok egyenruhás vitézei ülnének?

Azt nem tudom, de ők valószínűleg nem csak ezt az egyetlen előadást nem néznék jó szemmel.

Miért pont revü? Érzékeny témáról könnyed formában beszélni, inkább vékonyjégrevü…

Nagyon jó ötlet két ilyen ellentétes dolgot összeházasítani: azaz egy súlyos és érzékeny témáról habkönnyű műfajban szólni. Ráadásul fantasztikus zenék vannak benne, régi számok jelennek meg érdekes átdolgozásban, ezeket Juhász Attilának és a szövegíró Lombos El Marcinak köszönhetjük.

Aktuálpolitika is lesz benne?

Amikor három évvel ezelőtt bemutattuk, akkor volt benne, most is lesz. Belefér.

A ZS-kategória első szériája sikeres volt. Ha ugyanezt, ugyanígy egy másik színház játszaná, a  megítélése ugyanez lenne?

Ha egy másik színház nyúlna ehhez a témához, akkor valószínűleg másképpen nyúlna hozzá. Úgy, ahogyan annak a színháznak következik. Biztosan nagyobb vitákat váltana ki, és biztosan több lenne az értetlenkedés. De ez most a Gólem Színház előadása. Lehet nevetni.

 

ZS-KATEGÓRIA – ÖNFELEDT ZSIDÓZÁS REVÜVEL

Írók: Dragomán György, Litkai Gergely, Lombos El Marci, Szabó Borbála, Szálinger Balázs, Székely Csaba, Vinnai András

Szereplők: Bán Bálint, Gergely Katalin, Hay Anna, Janklovics Péter, Kálid Artúr, Kerekes Viktória

Rendező: Borgula András

Időpont: 2018.01.12., 19 óra

Helyszín: Hatszín Teátrum (1066 Budapest, Jókai utca 6.)

By |2018-06-04T16:00:56+00:002018. január 11.|