Dombi

Itt úgy gondoltam mennyire jól fog illeni Dombi maciszemeihez a macijelmez, ráadásul ugye azt mondja, hogy bocs, ééérted. Amit viszont nem tudtam, hogy közben ő tényleg játssza Micimackót is egy gyermekelőadásban, és nem akartuk ezt összekutyulni Dombi Dumaszínházas (felnőtt-)humorista oldalával.

Kőhalmi Zoltán

Azt hiszem az ebből készült matrica lett a kedvencem. Nagyon szeretek portrét rajzolni, de sokszor nehéz, mert ha sokáig rajzolsz egy arcot, a szemed kezdi megszokni, ilyenkor kell megmutatni másoknak, hogy felismerik-e kit látnak. Szerencsére négy csodás grafikus barátommal dolgozok a Halisten Stúdióban úgyhogy nem voltam egyedül és a hasonlít-nem hasonlít kérdések mellé még szakmai segítséget is kaptam.

Kőhalmi B-verzió

A vázlatok után, a színes, kontúr nélküli matricák előtt rajzoltam ezeket a vonalas terveket, ez a terv alig változott valamit a kivitelezéskor. Nem csak a hangulatbeli sokféleség volt a lényeg, vagyis, hogy ugyanaz a figura más arcot vágjon mind a három matricán. Azon voltam, hogy mindegyikükről több szögből, méretben, kivágásban készüljön portré, hogy elkerüljem az ismétlődést.

Kőhalmi C-verzió

Őszintén nem tudom miért gondoltam, hogy pont Kőhalmi küldjön puszit. Nem biztos, hogy ő ugrik be elsőnek a Dumaszínház stábjából, ha hősszerelmest keresünk. Azt hiszem csak rá akartam rakni egy szív alakú szemüveget, de azért jól áll neki, nem?

Tervek

Így nézett ki a matricák vázlata. Dombi innen hiányzik, mert a róla készült kész portrékkal kezdtem, és mellé küldtem a többiek tervét. Nagyon szuper volt, hogy szabad kezet kaptam a matricák kitalálásában. Kaptam egy nagy csokor fotót és ötletet mindenkiről, én meg kedvemre válogathattam vagy találhattam ki újakat.