A veszprémi bohémélet finanszírozása miatt költözött Londonba, ahol felszolgálóból étteremfőnök lett, majd sakkverseny-szervező. Élt Barcelonában, és írt egy különös történetekkel teli könyvet. Tóth Edu ma a hazai stand-up egyik ismert és kedvelt figurája, aki főként a színpadon dadog, de ott sem készakarva.

Milyen intőket kaptál?

Néha furákat. „Kérem a szülőket, azonnal keressék fel a fizikatanárnőt.” Aláírás: a fizikatanárnő. Hatodikos voltam, amikor puskázásért kaptam egy hármast fizikából, és ebbe nem tudtam belenyugodni, ezért este a nevelőapámként bemutatkozva, Louis Armstrong hangon felhívtam a fizikatanárnőt, hogy „Mondja csak, nem lehetne, hogy Edu a jövő héten újra írja ezt a dolgozatot?”… Nem leplezett le, de biztosan jót röhögött.

Milyen családban nőttél fel?

Zűrösben. Édesanyám iszonyatos balszerencsével választotta meg mindkét férjét (apám, nevelőapám), viszont a zilált belső körülmények ellenére egy életre belém véste az irodalom és a filmek szeretetét. Kultikus filmklubokat vezetett, a pécsi Megyei könyvtár történetének legkülönlegesebb alkalmazottja volt. Az újságíráshoz is kivételes szimata volt: 1983-ban az akkor még szinte ismeretlen Dés Lászlóval készített interjút. Mindemellett olasz nyelvet tanított egy szakmunkásképző iskolában. Szervezett olasz színjátszó szakkört, amelyben leendő pékek, fodrászok, cipészek játszottak Dino Buzzati novelláiból készült darabokat.

A gyerekkorod egy részét biztosan ebben a színjátszó körben töltötted.

Inkább a focipályán. Meg a könyvtárban. A foci volt a mindenem. Meg a csajok, a könyvek és a Kacsamesék.

Hogyhogy nem lettél híres focista?

A potenciál megvolt, hiszen Garami Józsi bácsi tanított meg arra, hogyan vegyem le a labdát.  Tizenegy évesen már olyan gördeszkáról fejeltem le a kisbolt előtti betont, melyet Détári Lajostól kaptam a Népstadionban egy torna után, tizenhárom évesen pedig már Tatán edzőtáborozhattam az akkori korosztályos válogatottal. Aztán elfogyott a motiváció, közben alkati kihívások is akadtak: kilenc évesen még én voltam a legmagasabb és legerősebb a csapatban, tizennégy évesen pedig a legkisebb és a leggyengébb. Érdekes, miután abbahagytam, sokkal jobban kezdtem játszani. A stand-up-ba is azóta lendültem bele, amióta nem tekintem élet-halál harcnak. Örök igazság van Salinger szavaiban: Nem kell annyira akarni!

Van itt még egy azonosság a magyar foci és a stand-up között: mindkettő vicces.

Igaz, viszont a stand-upból nem lehet kiöregedni, mint a fociból. Ja, és csúnya beszédért nincs zártkapus stand-up. Itt mindig van közönség.

Ezek szerint nem az Arsenal hívott Londonba próbajátékra?

Nem. A Veszprémi Egyetem Idegenforgalmi és szálloda szakára jártam, Buli, pajtások, lányok, buli, pajtások, lányok, aztán 2003-ban Londonba költöztem, hogy ezt az életigenlést valamelyest finanszírozni tudjam.

Sikerült?

Diákvízummal mentem ki fél évre Londonba, a török-kurd negyedben laktam. A kiköltözés után néhány nappal egy munkaerő kölcsönző cégnél találtam állást.

Ide-oda küldözgettek: az egyik helyen kávét kellett főznöm, aztán lépcsőházat mostam fel, utána a Tottenham – Manchester meccsen árultam a lelátón kaját, miközben tőlem húsz méterre a Beckham focizott. Végül beugrott egy étterem, ahol egy éven át felszolgáltam.

Miért jöttél haza?

A honvágy miatt, két hétre. Mire az ország minden táján szétosztogattam az ajándékaimat, már indulhattam is vissza, de a londoni reptéren egy ügybuzgó határőr nem engedett be Angliába, merthogy lejárt a munkavállalási engedélyem. Úgyhogy visszajöttem Magyarországra, aztán amikor néhány hét múlva csatlakoztunk az Európai Unióhoz, a csatlakozás napján ott ültem a legelső gépen.

Merthogy a csatlakozás napján megindultak az emberek nyugatra.

Meg. A nyolc új országból özönlöttek munkát keresni. Amikor leszálltunk, az összes nagy angol lap és tévétársaság ott várt minket. Végül interjút is készített velem a Sky News riportere. Kérdezte, hogy dolgozni mentem-e Londonba.

Tagadtál.

Persze. A bulikról beszéltem, a fantasztikus színházi életről, meg a koncertekről. Na, mindegy, újra munkába álltam az étteremben, ahol előbb kineveztek supervisornak, aztán étteremvezető-helyettesnek, végül én lettem az étterem főnöke. Érdekes, hogy mindig akkor léptettek elő, amikor az aktuális feljebbvalómmal közöltem, hogy hazaköltözöm. Így lett a hat hónap Londonból öt év.

Az a pletyka igaz, hogy te foci- meg sakkversenyeket is szerveztél Londonban?

Igaz. Az egyik forgalmas kocsmában megkérdeztem a tulajt, nem gond-e, ha rendeznénk ott a barátaimmal egy sakkversenyt. Azt mondta, egyáltalán nem, így aztán kiraktam egy papírt, hogy lehet jelentkezni a jövő szerdai sakkversenyre. Vittünk sakktáblát, sakkórát, meg valami kicsi trófeát. Jött húsz-harminc ember, a következőre vagy ötven, a harmadikra már húsz font nevezési díjat szedtünk, a fődíj ötszáz font volt, viszont jelentkeztek száztízen. Számolj… Később szerveztünk kispályás fociligát is üzleti alapon. A végén volt már kétszer tizenkét csapatunk. Képzeld el, amikor a Londoni Bányász játszott a Wimbledon Warriors-szal, a BKV Előre meg a Liverpoollal. Szürreális.

Hogyan lett a Londonból Barcelona?

Egy lány miatt, de ez hosszú. Öt év London után másfél évre átköltöztem Barcelonába, ott is felszolgálóként dolgoztam. Más világ. Nagy élet.

Még a sportújságírással is megpróbálkoztam. Megkerestem a Képes sportot, akik sajtóigazolványt is küldtek, annak reményében, hogy sikerül interjúkat készítenem a Barcelona akkori sztárjaival, Messivel, Xavival és Puyollal. Végül arra kaptam engedélyt, hogy Bojan Krkić -csel beszélgessek.

Ott álltam az edzésen a megbeszélt időpontban a pálya szélén, de a Bojan elment zuhanyozni. Nekem már az is nagy dolog volt, hogy láttam Messiéket három méterről lihegni. Nagyon szerettem Barcelonát, de mivel már évek óta írtam a novelláimat, és jött a hír, hogy Magyarországon kiadják a könyvemet, hazajöttem. Abszolult szerda volt a könyv címe. Ja, és olyan is előfordult, hogy amikor megérkeztem az étterembe, közölték velem, hogy Puyol kábé öt perce távozott.  Miközben hónapok óta vadásztam rá a Barca sajtóosztályán keresztül, majdnem a pincére lettem…

Mégsem író, hanem humorista lettél.

Amikor megjelent a könyvem, szerveztem egy könyvbemutató sorozatot, amelynek nyolc állomása volt. Az elsőt a Szimpla Kertben tartottuk, ott léptem először közönség elé. Mindent elszúrtam, amit csak lehet. Nem jól szerveztem meg a könyvek odaszállítását, nem szólt a mikrofon, én sem voltam túl jó, viszont meghívtam a Bödőcs Tibit, aki nem csak eljött, fellépett, hanem azt kérdezte a végén: nem iszunk meg egy sört? És ez nagyon jól esett. Néha jól sikerült a bemutató, néha nem, de megtetszett a stand-up, ezért elmentem a Fiatal Félőrültek Fesztiváljára a Godot-ba. Aztán még többször felléptem ott, végül bekerültem a Dumaszínházba.

Pedig eredetileg író akartál lenni.

Igen. De szembesülnöm kellett azzal, hogy akkor ott, abban a formában nem fogok tudni belőle megélni. Az első terv az volt, hogy magányos stand-uposként csak a leendő olvasóimnak lépek fel. Az igazi nagy álmom egyébként az, hogy végigjárom az országot, és mindenkinek, aki szembe jön velem, a kezébe nyomok egy összefűzött példányt az épp aktuális könyvemből. Mindig is író akartam lenni, számomra a stand-up a legtökéletesebb platform arra, hogy olvasókat vadásszak.

A novelláid nagyon furcsák. Az egyikben a Blaha Lujza téri savanyúságos néni Konfucius idézetekkel traktálja a vásárlókat. Ez tényleg megtörtént?

Nem, de megtörténhetett volna. Gondolj bele, egy taxis mennyi keresztrejtvényt fejt meg, egy benzinkutas mennyi újságot olvas, egy videotékás mennyivel több filmet néz meg, mint más. Vagyis bizonyos emberek sokkal többet tudnak a világról, mint gondolnánk. Mint ahogy nekem is van egy csomó felesleges tudásom.

Például?

Például tudom a kilencvennégyes foci vébéről, hogy a Jurgen Klinsmann a nyitómeccs hányadik percében rúgta a gólt Bolíviának. De őszintén: kit érdekel ez?

Van, aki azt mondja, hogy a színpadon poénból dadogsz.

Direkt nem lehet dadogni. Próbáltam, nem vicces. Nekem azért akadozik néha a beszédem, mert hirtelen összetorlódnak a gondolatok, és mindent egyszerre akarok elmondani.

Ceglédi Zoltánnal van egy közös műsorod is, amelynek a fókuszában a politika áll. Politikus alkat vagy?

Feleségről, gyerekkel való bénázásokról könnyű poénokat mondani. A politikáról sokkal nehezebb.  Egyrészt tehát kihívás. Másrészt van bennem egy erős igazságérzet, és úgy érzem, a humor nyelvén el is kell mondanom a véleményemet. Nagyon jó vele a színpadon, mert, azon kívül, hogy van humora, hihetetlenül képben van arról, ami történik a közéletben.

Meddig lesz még stand-up? Nem fárad el?

Nem. Mindig lesz. Mindig máshogy.