Kiss Ádám

Szeretjük egymást cukkolni a kollégákkal, nekem nagy kedvencem a nagytiszteletű Csenki Attila, őt már háromszor sikerült megszívatnom. Egyszer például írt a Dumaszínház kör e-mailjére egy levelet, hogy nem tud-e valaki bojlerszerelőt. Azonnal válaszoltam neki, hogy én tudok egyet, aki világszínvonalú, Dubaitól Detroitig ő szereli a legfontosabb bojlereket, forduljon hozzá bizalommal, és, ha rám hivatkozik, akkor még kedvezményt is kap. Persze a saját telefonszámomat adtam meg, bízva abban, hogy ez nem tűnik fel neki. Na, nem is tűnt fel, mert egy fél óra múlva csengett a telefon, a vonal túlsó végén a Csenki papa, aki óvatosan elővezette, hogy mi a probléma. Mire én jó mély hangon közöltem vele, hogy nem tudunk menni a héten, mert az éppen akkor történt devecseri vörös iszap katasztrófa miatt nem érünk rá, ugyanis löszfalat kell húznunk a terület köré. Gondoltam elküld a halálba, hogy miféle löszfal, mekkora baromság ez, de nem, hanem azt mondja: „Nagyon nemes! Nagyon nemes!” Itt már pukkadoztam a röhögéstől, és elkezdtem gyanúsan szarokat mondani, hogy jöjjön rá, hogy át van verve. Kérdeztem például, tudna-e számlát adni a Csenki úr. Azt mondja: Én, miről? Hogyhogy miről, hát arról, hogy mi beszereljük magánál a bojlert. Mire ő szabadkozni kezdett, hogy ő csak előadó-művészeti tevékenységről tud számlát adni. Különben hányan jönnének, kérdezte. Mondom neki: Ha kiengedik a Zsoltit a börtönből, akkor hárman. Nagy csend lett, aztán kicsit elbizonytalanodva azt mondja: Nem tudom, hogy én ezt akarom-e… Végül elejtettem egy olyan belső infót, amiből rájött, hogy én vagyok a vonal túlsó végén. Akkor végre leesett neki: Te vagy az Ádám?, kérdezte, és persze elküldött a fenébe.