Hét bemutató a Dumaszínházban!

Hét bemutatóval készül a Dumaszínház a 2019-es tavaszi szezonra, itt most összefoglaljuk, mi minden vár a Corvin sétányon (a Kompót Dumaklubban és a Corvin Dumaszínházban). A vadonatúj estek közt lesz olyan, amely bénázó, vakvágányon száguldozó lényünket teszi mulatság tárgyává, olyan, amelynek fókuszában a politika visszásságai állnak, olyan, amely megmutatja, hogyan lehet bibliai idézetek segítségével autót tesztelni, és olyan is, amely az emberiség leggyakoribb kérdését boncolgatja: Miért?

Emberfej – avagy a kicselezett mindennapok

– Mogács Dániel új önálló estje –

Új, önálló estjére készül Mogács Dániel, aki most az élet azon dolgaiból csavar ki poénokat, amelyekről azt hinnénk, maga a szomorúság. De kiderül: mégsem! Az előadás címe: Emberfej – avagy a kicselezett mindennapok. Ahogy Mogács megfogalmazta a lényeget: „Klasszikus stand-up comedy lesz, amely mindennapi harcainkról és arcainkról szól. Rengeteg humort rejt magában, ha tudjuk kívülről szemlélni bénázó, vakvágányon száguldozó lényünket”. A műsor alcíme, a kicselezett hétköznapok pedig arra utal, hogyan próbáljuk megúszni a mindennapok kihívásait, a fejlődés és a technika segítségével elbliccelni az életben való részvételt. Végül lesz a műsorban bábkolléga is, aki OKJ-s tanfolyamon egy hónap alatt képezte át magát kidobóból mentálhigiénés szakemberré, és így ad kétes taktikai tanácsokat a mindennapokra.

(Emberfej – avagy a kicselezett mindennapok. Mogács Dániel önálló estje. Bemutató: január 25., 19.30 Corvin Dumaszínház)

Hozzád képest (Edu 36)

– Tóth Edu új önálló estje –

„Hol tartok most 36 évesen és hol fogok tartani 43 esztendősen?” Erről gondolkodik új önálló estjén Tóth Edu Hozzád képest (Edu 36) című előadásában.  Hogy hol tart, azt majd elmondja, hogy hová tart mindennap, arról már többször beszélt: gyerekével a játszótérre. A műsorban megidézi a játszótér különös és vicces szubkultúráját, valamint szó esik majd az érettségi találkozókról is, ami szintén remek terep a méregetésre-hasonlítgatásra, továbbá felbukkan Rózsika néni is, aki a piacon időnként megsimogatja Edu hasát, és megkérdezi: Ez mi ez? Kiderül, hogy lehet-e egyet hátralépni, és kacagni  a mindennapok mókuskerekén? A választ ki fogják találni.

(Hozzád képest (Edu 36). Tóth Edu önálló estje. Vendég: Bakó Bence. Bemutató: január 26., 19.00 Kompót Dumaklub)

Kampánypornó

– Ceglédi Zoltán önálló estje –

Idén két választásra készül az ország, ezért plakátok, kampányfilmek, szórólapok tüntetések és ellentüntetések sokasága vár ránk. Ceglédi Zoltán Kampánypornó című önálló estjében rendet vág a kampánykáoszban, felelőtlen pimaszsággal kicsúfolja a választási kampány szereplőit, jelszavait és kreatív eszközeit. A politikai elemző szerint fontos beszélni a közelgő választási kampányokról, mert egyelőre, akár a pornót, az emberek ezt sem csinálják, csak lesik az interneten. A magyar politikát és közéletet elnézve az ember nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen, Ceglédi szerint feloldásnak, tapasztalatszerzésnek és a tanulságnak is jó az, ha nem csak meggyászoljuk, hanem kifordítjuk, kinevetjük az eseményeket és a szereplőket.

(Kampánypornó. Ceglédi Zoltán önálló estje. Bemutató: február 21., 19.30 Corvin Dumaszínház)

Megáldjam az autódat?

– Winkler Róbert önálló estje –

Hogy a nézők autóját Winkler Róbert megáldja, vagy sem, az legyen meglepetés. Annyi biztos: a Megáldjam az autódat? című műsor  vicces összegzése lesz az elmúlt tizenkilenc évének, amit autók tesztelésével töltött. Aki ismeri az autóbolond újságírót, biztos lehet abban, hogy az életet ezúttal is a sárpöttyös szélvédőn keresztül vagy a visszapillantó tükörben nézi, és üzembiztosan szóba kerülnek azok is, akiknek nincs ki a négy kerekük. Megtudhatjuk, milyen is az autós teszt történelmi példázatokkal és bibliai hasonlatokkal, szóba kerül a gyermeknevelés és a politika is, ami akár az öreg autók: általában szívatóval indul – és azzal is végződik.

(Megáldjam az autódat? Winkler Róbert önálló estje. Bemutató: február 27., 19.30 Kompót Dumaklub)

Fekete-fehér, igen-nem

– Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis új önálló estje –

Közös estre készül Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis. A Fekete-fehér, igen-nem című előadás leginkább arról szól majd, hogy nem érdemes első látásra megítélni valakit, noha velük kapcsolatban is gyakran megesik. Badárról utazgatásai során sokszor nem tudják eldönteni, milyen származású, Denisről még kevésbé. Természetesen szóba kerülnek komolyabb témák is, úgymint migráció és rasszizmus. Dennis azt mondja, „Beszélek majd az elfogadásról, arról, hogy nem minden az, aminek elsőre látszik, és hogy szerintem törekednünk kell arra, hogy ne a gyűlölködés legyen a megoldás.” Komoly témák ide vagy oda, lesz min nevetni!

(Fekete-fehér, igen-nem. Badár Sándor és Musimbe Dávid Dennis önálló estje. Bemutató: február 16., 19.00 Kompót Dumaklub)

Miért?

– Litkai Gergely új önálló estje –

Litkai Gergely új önálló estjének az a címe, hogy Miért? Hogy miért ez a címe? Mert ez a kedvenc kérdése. Amire mi, emberek nem nagyon szeretünk válaszolni. Ahogy Litkai fogalmaz: „Azt gondoljuk, ha adunk egy frappáns választ a kicsoda, vagy a micsoda kérdésre, az megoldja a miértet is. De miért? Erre keresem a választ.” És, hogy milyen témák kerülnek szóba? „Főleg olyanok, amikbe naponta botlunk bele, de velük kapcsolatban sosem a miértre kérdezünk rá. Például a színes ruhák mosásakor a feleségem arra kényszerít, hogy napszaktól függetlenül vegyek le mindent, ami kék. Eddig nem mertem megkérdezni, hogy miért. Vagy, hogy az emberek egy csomó olyan izmot fejlesztenek ki, amiknek nincs hétköznapi hasznuk. Az állatok viszont egyáltalán nem sportolnak szabadidejükben. Vajon miért?”

(Miért? Litkai Gergely új önálló estje. Bemutató: március 28., 19.00 Kompót Dumaklub)

#Kettőskereszt vagy amit akartok

– Dombóvári István új önálló estje –

# Kettőskereszt vagy amit akartok. Ez a címe Dombóvári István új önálló estjének. Célkeresztben a közösségi oldalak, merthogy „Életünk jelentős része ezeken zajlik, ami alaposan átrendezte és újraalkotta a szokásainkat.” Dombi szerint ez az est az eddigieknél érettebb lesz. Több filozofikus gondolat hangzik el, kevesebb altesti humor. Lesz vetítés, zene és még műsorvezető is, Bellus István, aki Dombival közösen is mókázik egy kicsit. Alighanem elhangzik a következő intelem is: „Szigorúan tilos bedőlni az afféle applikációknak, hogy küldd el az ujjlenyomatodat, és megmondjuk, milyen állat lettél volna előző életedben. Hasonlóképpen aggályos, ha valaki azt kéri: írasd ránk a házadat, és megmondjuk, hol fogsz lakni jövőre.”

(#Kettőskereszt vagy amit akartok. Dombóvári István új önálló estje. Bemutató: március 29., 19.30 Corvin Dumaszínház)

By |2019-01-22T17:18:42+00:002019. január 22.|