Először is öt tény, amit ő maga fontosnak tart magáról:

1. 1992-ben születtem, debreceni vagyok.

2. Imádom a történelmet, közgázra jártam, és informatikai területen dolgoztam, úgyhogy sosem tudtam kiélni magamat rendesen e téren, szóval most a színpadon igyekszem ezt megtenni.

3. Amiről még szeretek beszélni színpadon, az a nők érzelmi, lelkivilága, és annak rám gyakorolt hatása. És csak ezután beszélek ’56-ról, az kicsit kevésbé nyomasztó, mint az első pár randiélményem.

4. Metálrajongó vagyok, gitározom is 12 éves korom óta.

5. Humorral kapcsolatban az első és ezért meghatározó élményeim: a Csupasz pisztoly, és Airplane-filmek, a „Besenyő család szilvesztere 1995” (VHS-en rongyosra néztem), a régi Gálvölgyi Show-k voltak.

Most pedig következzék mindaz, amit egyáltalán nem akartunk tudni, de mégis kiderült róla, mert elmondta:

1. Körülbelül 16 évesen elhatároztam, hogy ha majd interjúkat csinálnak velem valamikor, akkor kamuból mindig el fogom mondani, hogy mennyire szeretek golfozni, és hogy az életem a golf. De végül sose mertem.

2. Tinédzserkoromban dolgoztam egy ideig McDonald’s-ban, néha a mai napig álmodom azt, hogy állok a grill mellett és kiabál velem a műszakvezető, hogy „ PETI PÖRÖGJÉL!”.

3. Csapvíz-influenszer vagyok.

4. Amikor kicsi voltam, teljesen kivoltam, amikor fotóztak, 7 éves koromig csak olyan családi fotó van rólam, amelyiken sírva ordítok a kamerába. Mostanra már javult a helyzet. A Showder Klubok előtt Dombi szokott a térdén ringatva nyugtatgatni.

5. Hatéves koromban kaptam a tesómtól egy zászlós matricás atlaszt, amivel keltem és feküdtem hetekig. És ma is álmomból felkeltve felismerem Gabon, Brunei, Seychelles-szigetek, Szomália zászlaját… amely tudásból még soha semmilyen hasznom nem származott, nagyon várom, hogy mikor jön el a pillanat, amikor egyszer bevethetem valahol.

5+1. Szenvedélyes golfos vagyok.