A Szomszédnéni Produkciós Iroda 2001-ben alakult Kolozsváron, tagjai Tóth Szabolcs és Bálint Ferenc. Utóbbival beszélgettünk, és megtudtuk, hogy miért nem lett detektív, milyenek az egyiptológusok kilátásai Püspökladányban, valamint hogyan lépett le a gázsijukkal két titokzatos műsorszervező: Csoki és Fagyi.

Milyen gyerek voltál?

Sajnos jó gyerek voltam, és ez a legrosszabb, ami egy gyerekkel történhet.

Na, igen: vannak balszerencsés szülők, akiket jó gyerekkel ver meg a sors…

Unalmas, jó gyerek voltam, nem csináltam semmi különöset, és ilyenkor egy csomó frusztráció ragad az emberben. Szigorúan neveltek, még a kedvenc filmem vagy zenekarom poszterét sem tehettem ki otthon a falra.

Ültél a szobádban, és nézted az üres falat? Az ilyen gyerekből zen buddhista szerzetes lesz. Vagy portás.

Én detektív akartam lenni. Második általánosban egy ideig követtem azokat az osztálytársaimat, akikről azt feltételeztem, hogy rosszban sántikálnak. Le is akartam tartóztatni őket.

Gondolom, nem hagyták.

Nem. Cserébe viszont megvertek. Mit mondjak, nem volt egy nagy ívű detektív karrier.

Ennek megfelelően véget is ért, hiszen az egyetemen média szakot végeztél.

Nagyon érdekelt az újságírás, olyan filmeken nőttem fel, mint az Elnök emberei, ami a Watergate-botrányt dolgozta fel. Szerintem akkor nagyon menő volt újságírónak lenni. Sőt. Akkoriban az újságírók számomra menőbbek voltak, mint a politikusok vagy a jogászok.

Miért?

Az újságíró az én szememben egy közszolgálati nyomozó volt, ez pedig nekem különösen tetszett. Arra gondoltam, hogy az oknyomozó újságíró az valahol mégiscsak egy detektív. Elvégeztem az egyetemet kommunikációs szakon, aztán írtam is a legkomolyabb erdélyi print- és online lapokba.

Miket írtál?

Mikor mit. Tudósítást, glosszát, publicisztikát, riportot. Az egyikkel még újságírói díjat is nyertem. Ez egyébként a börtönben készült.

Nem mondod!?… Lecsuktak?

Nem elítéltként voltam börtönben, újságíróként.

Miről írtál? Nagy bűnesetekről? Híres bűnözőkről?

A börtönviszonyokról. Főleg arról, hogy

Romániában a börtönökben gépelik az értelmező szótárakat. S mivel ezek állandóan kiegészülnek, bővülnek, a munkának soha nincs vége, az elítélteknek mindig van mit csinálniuk. Bejutottam például egy fegyházba, ahol az egyik rab tizenkét éve volt bent, és még csak a D betűnél járt. Erről szólt a riport.

Vicces.

Igen, tulajdonképpen vicces.

Miért hagytad abba az újságírást?

Egyrészt rájöttem arra, hogy felhígult a szakma, ma már, az internet korában mindenki írhat újságot. Meg aztán úgy éreztem, hogy a leírt szó valahogy elveszíti az erejét. Ezért nem akartam könyvet írni sem.

Kaptál felkérést?

Kaptam. Neki is láttam, de hamar elfogyott a motiváció, amikor tudatosodott bennem, hogy a könyvesboltok polcain egymás mellett sorakoznak a celebek által írt könyvek meg Örkény és a Parti Nagy Lajos kötetei. Az egészből annyi maradt, hogy van a számítógépemen egy doksi, abba írogatom a gondolataimat. A jobbakat felhasználom a műsoraimban is.

Például?

Tanúja voltam a következő beszélgetésnek: „A lányom az egyetem után hazaköltözött Püspökladányba, de nem talál munkát.” „Miért, mi a foglalkozása?” „Egyiptológus”. Ezt a történetet színpadon is mondom.

Mondj olyat, ami még ott várakozik a gépen.

„Egy olyan kisvárosban születtem, hogy még saját pedofilja sem volt. A pedofil a szomszéd településről szokott átjönni szerdánként szívességből.”

Állítólag vicces gyerek voltál. Már akkoriban is halásztad a poénokat az életből?

A középiskolában benne voltam egy olyan társaságban, amelynek tagjai valahogy ki akartak tűnni a többiek közül. Ezért aztán elloptunk néhány poént a humoristáktól, és zajos sikert arattunk velük. Kolozsváron, az egyetemi évek alatt felmerült bennem, milyen jó lenne, ha nem mások poénjait mondanám a színpadon, hanem saját gondolataimat osztanám meg a nézőkkel. Így kezdődött.

Hogyan folytatódott?

Egy közös ismerősünk mutatott be Kolozsváron Tóth Szabolcsnak, azt mondta, biztosan volna miről beszélgetnünk, mert egy rugóra jár az agyunk. És tényleg így volt. Megalakult a Szomszédnéni Produkciós Iroda. Akkor már az volt ez elv, hogy csak saját poén hangozhat el a színpadon. Később kitaláltuk az erdélyi humorfesztivált, mert arra gondoltunk, nagyon inspiráló lenne, ha felbukkannának kollégák is. A zsűribe hívtunk ismert humoristákat Magyarországról, például Nagy Bandó Andrást, akivel Felméri Péter az első humorfesztiválunkon össze is szólalkozott, amin igen jól szórakozott a közönség. Felméri aztán átjött Magyarországra, fellépett a Fiatal Félőrültek Fesztiválján a Godot Kávézóban, és egyből szerződést ajánlottak neki. Gondoltuk, mi is megpróbáljuk, így mi is eljöttünk a Godot-ba, és a mi műsorunk is tetszett a Dumaszínház vezetőinek. Közben a fesztivál sikere miatt Erdélyben is lettek fellépéseink.

Megírhattátok a kolozsvári televízió magyar adásának szilveszteri műsorát is. Nagy megtiszteltetés.

Á, nem. Azt ott nem úgy kell elképzelni, mint Magyarországon. Ott általában csak az volt a lényeg, hogy minél kisebb anyagi- és energiaráfordítással töltsék meg az adásidőt. Még olyan is előfordulhatott, hogy a szilveszteri műsor január ötödikén, délután négy órakor ment adásba.

Beindult a szekér Magyarországon is. Átköltöztetek?

Nem. Négy-öt évig Kolozsvárról utazgattunk a pesti fellépésekre, gyakran megtörtént, hogy a vonaton gyakoroltuk a műsort. Minden kalauz ismert bennünket. Főleg a büfékocsiban a pultos.

Volt egy nagy melléfogásotok is, a Balázs show…

Nem tudtuk, hogy ez egy alázós műsor, azt hittük, éppen ez lesz, ami meghozza nekünk az igazi áttörést.

A Balázs show-ba fiatal, kezdő humoristákat kerestek, az sem volt baj, ha bénák. Mi félig bénák voltunk, félig jók, aztán később, adásban már úgy nézett ki mindez, hogy jönnek a magukat jónak képzelő, béna humoristák.

De nincs miért szégyenkeznünk, mert a Hajdú Balázs például egy fülhallgatóval élesztett újra egy gumicsirkét, és ma már ő is elismert humorista. Mindez régen volt, még Dumaszínház sem volt.

Mindenkitől azt kéritek, ne firtassa, hogy Tóth Szabolccsal közös produkciótoknak miért az a neve, hogy Szomszédnéni Produkciós Iroda. A legtöbben nem is firtatják. Miért?

Mert megkérjük őket rá.

Aki mégsem hagyja annyiban, annak mit mondtok?

Voltak erre a sajtóban terjesztett különféle vicces magyarázataink, de egyik sem igaz. Ez az elnevezés leginkább csak rejtélyes. Mindenki tudni akarja, mi a magyarázata. De nincs. Mi sem tudjuk. Ez a tökéletes bűntény.

Színpadon miért nem mosolyogsz?

Ne viccelj, én nem szórakozni járok a színpadra!…

Most komolyan.

Azt kérdezed, miért nem mosolygok, közben arra kérsz, hogy legyek komoly. Na, jó, akkor komolyan.

Az én olvasatom szerint a humor nem más, mint tragédia plusz idő. Vagyis korábban történt valami szomorú, amit az idő megszépít, és viccessé tesz. De én ma is pont olyan komolyan tekintek a történetekre, mint eredetileg. Amikor viszont a színpadon elmesélem, a közönség viccesnek találja, és nevet rajta. Különben az is lehet, hogy én nem a vidám bohóc vagyok, hanem a szomorú.

Nem csak stand-upoltok, hanem jeleneteket is előadtok. Ezek hogyan találnak helyet a stand-up világában?

A közönség szereti ezeket. Talán, mert a valóságból nem lógnak ki. Tehát nem arról van szó, hogy én egy pilóta vagyok, a Szabi meg egy jeti. Van most egy jelenetünk, ami arról szól, hogy jósok vagyunk, és ez lényegében egy EZO-tv paródia. Máskor motivációs tanácsadókat játszunk, és hülyeségeket beszélünk a színpadról. Vagyis olyan jeleneteket írunk, amelyek beágyazhatók lennének a valóságba.

A Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaként 2011-ben a Magyar Rádió humoristáknak adományozott Bonbon-díjával jutalmaztak és 2014-ben Karinthy-gyűrűt is kaptál. Hordtad?

Miután odaadták, körülbelül huszonhat percig. Nem szeretem az ékszereket. A jegygyűrűt is azért hordom, mert a feleségemtől félek. Karinthytól nem.

Neked fontos az elismerés? Érzékeny ember vagy?

Minden humorista érzékeny. Azért tudunk rezonálni a történésekre, és azért tudjuk elmondani kifordítva azokat, úgy, hogy az mások számára vicces legyen. Amúgy pedig nem túl jó megkapni egy ilyen elismerést, mert innen már csak lefelé vezet az út. Olyasmi, mint az életmű-díj. Megkapod, és tudod, hogy neked annyi.

Többféle jótékonysági előadáson vesztek részt. Ez miért fontos?

Évente egy jótékonysági előadást biztosan bevállalunk, egy erdélyi, Yuppi Camp nevű, beteg gyerekek táboroztatását szervező alapítvány javára. Az egész úgy kezdődött, hogy megkerestek az alapítványtól, hogy segítsük őket pénzzel. Azt gondoltuk, adhatunk valamennyit, de sokkal jobban járnak, ha kibérelnek egy termet, mi tartunk ott egy előadást, és a bevétel az övék lesz.

Felléptetek környezetvédelmi kampányban is.

Az arról szólt, hogy az emberek ne dobják ki a kólás és sörös dobozokat, mert az nagyon lassan bomlik le, szennyezi a Földet, senkinek sem jó. Szerintünk sem. Ezek az ügyek megkeresnek minket, nekünk meg van fülünk rájuk.

Különben tavaly is voltunk egy jótékonysági fellépésen Erdélyben, de csak a végén derült ki, hogy ez is jótékonysági előadás lesz. Ugyanis nem fizettek ki… Egy Csoki nevű menedzser szervezte, aki a helyszínen bemutatott a munkatársának, őt Fagyinak hívták, és akkor már nagyon gyanús volt az egész, de nem volt visszaút. Lement a műsor, ami után Csoki és Fagyi is eltűnt és persze a pénzünk is.

Ennyire elővigyázatlanok vagytok?

Nem, de már tizennyolc éve létezik a Szomszédnéni, és ennyi idő alatt néha belefutunk ilyenekbe. Egyszer elmentünk egy születésnapi fellépésre, és amikor vittek minket a helyszínre, akkor mondták, hogy egy naturista társaság egyik tagjának lesz a születésnapja. Akkoriban még az volt a szokásunk, hogy amikor születésnapi buliba mentünk, mindig vittünk ajándékba egy pár zoknit. Ne kérdezd, miért, így volt. Ide is vittünk természetesen, és amikor megtudtuk, hogy naturisták előtt kell fellépnünk arra gondoltunk, egyetlen ruhadarab mégiscsak lesz az ünnepelten. De aztán persze ruhában volt mindenki.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Videojátékokkal. Azokat szeretem, ahol mindent lehet egy játékon belül: vezetni, lőni, taktikázni. Bevallom: függő vagyok.

Nekem ez időpazarlásnak tűnik.

Nekem is. Mindig úgy állok fel a playstation elől, hogy megint elcsesztem az életemből nyolc órát, és ezt nem kapom vissza soha.

Többször mondtad, szeretitek a kocsmák hangulatát is. Mi a kocsmázás lényege?

Talán az a legjobb benne, hogy ott az emberek megnyílnak. Kevés olyan hely van a világon, ahol az emberek megnyílnak és őszinték lesznek.

Ilyen a kocsma és a stand-up színpad.

Igen. Az a legideálisabb, ha a stand-up színpad egy kocsmában van.