Új sorozatunkban a Dumaszínháznál dolgozó háttérembereket mutatjuk be; azokat a munkatársakat, akikkel a közönség nem – feltétlenül – találkozik, de akik ugyanúgy nélkülözhetetlen szereplők a cégnél, mint a humoristák.

Közülük is az egyik legfontosabb fogaskerék Szalai Anita, aki a kapcsolatot tartja a humoristákkal és a megrendelőkkel is.

Szeptember 1-jén lesz 11 éve, hogy a Dumaszínháznál dolgozom

– kezdi Anita, aki egyébként kollégái szerint maga is nagyon vicces, tehát maximálisan beleillik ebbe a környezetbe.

Jegypénztárosként kezdtem az akkori Godot Dumaszínházban a Madách téren. Az előadásokat egy excel táblázatban vezettem, a belépőjegy pedig egy képeslapra tűzött nyugta volt. Ez kimondottan jól nézett ki, amikor valaki karácsonyi ajándéknak szánta a jegyet.

– meséli a Dumaszínház munkatársa, aki 1 év után átkerült az irodába, ahol leginkább adminisztratív munkát végzett, ma pedig a fő feladata a rendezvények egyeztetése a megrendelőkkel, árajánlatok készítése, szerződéskötések, a műsorok egyeztetése. Emellett hozzá fordulnak a fellépők is, ha bármilyen kérdésük vagy problémájuk akad.

Mi volt a legbizarrabb helyszín, rendezvény, ahová humoristát akartak hívni? – tettük fel a kérdést, amire Anita így válaszolt:

Az egyik fellépőnket meg akarták rendelni egy bobpálya megnyitójára. Azt kérték, hogy a bobban lefele száguldva egy vezeték nélküli mikrofonba stand-upoljon,

majd hozzátette, azok a felkérések is meglehetősen sajátosak, amikor valaki családi rendezvényre hívna humoristát:

Az is furcsa, amikor valaki egy privát rendezvényre kér fellépőt egy magánlakásba. A 10-15 fős család ül a kanapén, fotelekben, amíg a fellépő a nappali közepén, a szőnyeg szélén állva beszél hozzájuk.

A legextrémebb eset azonban egy autószalon megnyitóján történt:

A megrendelő kitalálta, hogy a fellépőt egy csörlő segítségével emelik fel a színpadra, ahogy a motort beemelik az autóba. A csörlő azonban elromlott, és a fellépő nagyjából 10 percig lógott a levegőben, mire le tudták szedni. De az is érdekes volt, amikor valaki azt kérte, hogy a céges karácsonyi bulin az egyik fellépő öltözzön be rénszarvasnak, a másik pedig krampusznak, hogy ezzel teremtsék meg a meghitt ünnepi hangulatot.

A kiemelt kép illusztráció, Tóth Edu látható rajta, amint telefonálást mímel. Anita sokat telefonál, innen az asszociáció.