Top 5 nagyon fontos tény Szabó Balázs Mátéról + 5 totál érdektelen, lényegtelen baromság

Először tehát 5 tény, amit ő maga fontosnak tart magáról:

1. 1997. szeptember 9-én született Székesfehérváron. Születése után másfél évig Németországban élt a családjával, majd Sukoróra költöztek.

2. Székesfehérváron végezte el az általános iskolát és gimnáziumot is.

3. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemre jár gazdálkodási és menedzsment szakra, gazdálkodáselmélet szakirányra. Azért jelentkezett ide, mert ez olyan komolyan hangzik. Ha elmondja valakinek, hogy közgazdásznak tanul, nem kérdezősködik tovább.

4. Tíz éves volt, amikor elindult a Showder Klub. Ekkor döntötte el, hogy humorista lesz. 17 évesen lépett fel először.

5. Egy hete költözött el a szüleitől. Azóta rengeteget önállósodott. Egyszer még vasalt is.

5. + 1. Nemrég megszerezte a jogosítványát, elsőre átment a vizsgán. Ez nem fontos, csak szeretné, ha mindenki tudná.

Most pedig következzék mindaz, amit egyáltalán nem akartunk tudni, de mégis kiderült róla, mert elmondta:

1. Ha fénybe (napba, lámpába) néz, akkor tüsszent. Ez kevésbé hasznos szuperképesség, de szerinte még jól jöhet valamikor. Ha majd túszul ejti egy bankrabló, a terv szerint lámpába néz és letüsszenti. Ezzel valószínűleg nem tud kiszabadulni, de reméli, hogy bankrabló utána megbetegszik.

2. Nagyon rosszul tájékozódik. Második félévben jött rá, hogy az egyetem, ahova jár, nem is Budán van, hanem Pesten.

3. Gimnáziumban egy évig Justin Biebernek csúfolták, mert olyan volt a haja, mint neki.

4. Retteg a repüléstől. Barátnője azt mondta, ha majd együtt utaznak, jobb lesz, mert meg tudja nyugtatni. Már ő is fél.

5. Egyszer nem akart hazamenni az óvodából, ezért felmászott egy mászókára, és azzal fenyegetőzött, ha nem maradhat, akkor a mélybe veti magát.

By |2019-03-05T05:41:05+01:002019. március 5.|