Hír/1: Néhány nappal ezelőtt megszületett Benk Dénes gyermeke. Mindenekelőtt azt kérdeztük Dénestől: hogyan nem hívják a lányát. Vagy, hogyan igen? A humorista a könnyebb utat választotta, és ahelyett, hogy felsorolt volna a Magyarországon hivatalos 2289 női név közül 2288-at, egyszerűen csak annyit válaszolt:

– Úgy hívják, hogy Bianka. Benk Bianka. Ez szépen cseng-beng. Amúgy pedig sohasem hittem volna, hogy mennyire nehéz úgy aludni, hogy közben egy gyereket ringat az ember. Ha viszont leteszem, felébred ő is, nyikorgással indul, ami rövid idő alatt sátánista üvöltéssé fejlődik, szóval muszáj ismét ringatnom egy kicsit, ami különben nem esik nehezemre. És még valami: apának lenni például azért is fantasztikus érzés, mert így most a családban egyik napról a másikra már nem én vagyok a legnagyobb cicimániás. A gyerek egyébként foglalkozására nézve egész nap alszik és eszik. De annyit eszik, mintha mindent magának akarna, és ha így folytatja, szerintem ő lesz a család Mészáros Lőrince.

Hír/2: Néhány nappal ezelőtt megszületett Beliczai Balázs második gyermeke: Júlia. Az immár kétgyermekes apukától azt kérdeztük: hogyhogy?

–  Szeretnénk kimaxolni a CSOK-ot. Ehhez mindenképpen kell majd még egy gyerek, de már megvan a kétharmad! Illetve, amióta belengették az SZJA-kedvezményt négygyerekeseknek, azon is elgondolkodtunk… Nap mint nap olvassuk, hogy nagy a munkaerőhiány, meg nem lesz, aki kitermelje majd a nyugdíjat stb. Állampolgári kötelességünk is, hogy gyarapítsuk a nemzetet, például beliczaikkal. Ezúton kérem a Dumaszínház közönségét, hogy tartsa meg érdeklődését műsoraink iránt, vegyenek sok jegyet, és akkor könnyen fel tudom nevelni őket!