Szupkay Viktor komoly üzletember volt, komoly humorista lett. Saját szemével látta Hofi Géza bizonyítványát, személyesen találkozott a legendás Sotárral, tudja, milyen méhecskét játszani színpadon, és határozottan kiáll amellett, hogy ne maradjon el a salto mortale akkor sem, ha ijedős nénik ülnek a cirkusz nézőterén.

 

Veretes kőbányai gyerek voltál. A kérdés az, hogy te vertél vagy téged vertek?

Kőbányán születtem, huszonnyolc évig laktam a Harmat utcában. Furcsa környék volt ez, a suliban pontosan tudtuk, hogy ki az, aki betörésekből él, ki az, aki autólopásból, mindenki ismert mindenkit, így hát mifelénk többnyire nyugalom vot. Jó, a suliban néha verekedtünk.

Melyik suliba jártál?

A Szent László Gimnáziumba. Voltam ott igazgató is.

Igazgató?!…

Egy napig. Egyszer a barátommal megnyertem a diákigazgató választást.

Mi volt a taktika?

Megcsináltuk a TORMA pártot a Vik..TOR és a MAr..ci szótagjainak, szótöredékinek az összevonásából, és a gimnázium pincéjében berendeztünk egy bűnbarlangot, ahol lehetett csocsózni, kártyázni, csináltunk bárpultot, ahol meg lehetett málnaszörpöt inni.  Aztán elraboltattuk magunkat, és elhíreszteltük, hogy csak akkor lehetünk szabadok, ha összegyűlik háromszáz támogató aláírás. Csináltunk plakátokat, és a választási kampány részeként meghívtuk a Hobót.

Profi kampány. A Hobó könnyen beadta a derekát?

A Szent Lászlóba valahogy jöttek a zenészek. Megfordult ott Deák Bill Gyula, Nagy Feró, Hobó, Póka Egon. Híres kőbányai volt egyébként Cicciolina, és a Szent Lászlóba járt egy rövid ideig Hofi Géza is. Az én osztályfőnököm tanította, és egyszer még a bizonyítványát is megmutatta nekünk.

Mesélj!

Mondjuk úgy, hogy a humora jobb volt, mint a bizonyítványa…

Neked mi hiányzik a gyermekkorodból? Mit emelnél vissza a jelenbe?

A focipályák lelátóinak humorát, de hiányzik a Kőbánya mozi hatalmas, hatszáz férőhelyes nézőtere is, ahol akkor sem unatkoztunk, ha különben rossz volt a film. Ilyenkor a kőbányai vagányok mindenfélét bekiabáltak, szórták a poénokat. Persze csak addig, míg nem jött a hetvenéves, szemüveges, zseblámpás kék köpenyes jegyszedő néni. Ő volt a Kőbánya mozi jedi lovagja, aki egy perc alatt rendet tett. És visszaemelném a jelenbe a viccmesélés divatját is.

Mondj egy viccet, ami annak idején nagyon tetszett.

Brezsnyev és Carter testőre arról beszélget, hogy Szovjetunióban vagy Amerikában van-e nagyobb demokrácia. Az amerikai azzal érvel, hogy ő bizony bármikor leköpi az elnök autóját. Mire a szovjet: Én le is pisilem! Isznak tovább, és egyre őszintébb lesz a hangulat. Azt mondja az amerikai: Jó, túloztam egy kicsit, leköpöm, de csak, ha az elnök nem ül benne. Mire a szovjet: Én sem mondtam, hogy lehúzom a sliccemet… Ez akkoriban menő vicc volt.

De ma már korszerűtlen, vagy nem?

Én szerettem. Gyerekkoromban a családi, baráti összejövetelek fontos programja volt a viccmesélés, ma ennek nincs kultúrája. Pedig akkor tanultam meg, hogy egy jól elmondott vicc a társaság középpontjába helyezi az embert.

Miért akartál a társaság középpontja lenni?

Megszoktam, hogy az vagyok, mert engem már az óvodában is kijelöltek erre a szerepre.

Na Szupkay fiam, legyél te a centrum!…

Nyilván árnyaltabban történt, de valahogy mindig oda kerültem. Az óvodában például egy mesejátékban méhecske ruhába öltöztettek, és én lettem a narrátor. Az általános iskolában pedig az egyik november 7-i ünnepségre készített darabban házmestert játszottam nagy kucsmában, aki kolompol a bérházban, hogy baj van, mindenki menjen le a légópincébe. Úgy kellett volna kinéznem, mint egy éhező, rosszkedvű szerencsétlennek, de amikor bejöttem egy óriási mosollyal, és kolompolni kezdtem, a többiek szétröhögték az ünnepséget.

Mi akartál lenni?

Kiskoromban autómentős. Hogy miért, azt ne kérdezd.

És amikor már tudatosabban gondolkodtál?

A nagymamám, aki negyvenöt évig dolgozott a Pénzügyminisztériumban és a Horn Gyula esküvői tanúja volt, mindig azt akarta, hogy orvos legyek vagy diplomata, mert ezek életre szóló, pénzzel, státusszal járó, megnyugtató foglalkozások. Engem viszont a televíziózás vonzott, ezért is mentem a gimnáziumban kommunikáció szakra.

Akkor lehettél volna televíziós is.

Igen. Tanultam televíziózást, újságírást, Írtam cikkeket,valamint készítettem olyan, ma már kortörténeti szempontból is érdekes riportfilmet, amelyben megszólaltattuk például a legendás Fekete Lyukban rendszeresen fellépő hardcore-punk zenekar vezéralakját, a Sotár néven elhíresült Ferenczy Tibort, aki aztán huszonévesen, kábítószer túladagolásban meghalt. Szóval izgalmasan indult.

Ehhez képest egy biztosítótársaságnál lettél üzletkötő.

A barátaim csábítottak oda. Aztán bróker lettem és takarító. Megtudtam, hogy többet lehet keresni brókerként és még többet a felújítás utáni takarítással. Azzal, amikor az utolsó mészpöttyöt is levakarod az ablaküvegről. Huszonnégy óra alatt bármit kitakarítottunk.  Hívtam a régi diákismerősöket, és miközben őket is rendesen megfizettem, én is baromi sokat kerestem.

Miért hagytad abba?

Három évig csináltam párhuzamosan a brókerkedést és a takarítást, de belefásultam. Elég volt. Szerettem volna egy jól fizető, de biztos állást.  Egy ismerősöm szólt, hogy a Coca-Colánál megürült egy üzletkötői pozíció. Emlékszem, amikor 1994-ben megkaptam az első fizetésemet, 45 ezer forintot, a faterom, a Gyermekélelmezési Vállalat számviteli osztályvezetőjeként 7800 forintot vitt haza.

Beszippantott az üzleti világ?

Lépdeltem felfelé a ranglétrán. Tíz évet nyomtam le a Coca-Colánál, öt évet a Danone-nál, végül két és fél évet a Red Bullnál. Ott már kereskedelmi vezető voltam. De egy multicégnél, egy székben, egy pozícióban csak három évig lehet dolgozni.

Miért?

Mert ott minden négy-ötszörös, sebességgel zajlik. Sok a pénz, viszont iszonyatos a nyomás, a smúzolás, a stressz. Idegileg, fizikailag kikészít.

Mikor kezdtél a showbiznisz felé kacsingatni?

Néztük a gyerekeimmel Hajós András: Benne leszek a tévében! című műsorát, és hirtelen elhatározással megígértem nekik, hogy erre jelentkezni fogok.

Milyen produkcióval?

Viccmeséléssel. De szerencsére nem kerültem be.

Szerencsére?…

Igen, mert úgy láttam, inkább a kicsit bénább produkciók kerültek képernyőre.

A tévébe nem kerültél be, a Godot tehetségkutatójára viszont igen.

Oda, mondjuk, bárki bekerülhet. A haverjaimmal elmentünk a Godotba egy stand-up előadásra, éppen Kovács András Péter lépett fel meg Hadházi, nagyon tetszett. Elhatároztam, hogy megpróbálom, és jelentkeztem is a következő Fiatal Félőrültek Fesztiváljára, ahol mindenki megpróbálhatja.

Sikered volt?

Nem mondhatnám. Tíz percet dumáltam, kétszer nevettek. Több évbe került, amíg megszoktam, hogy a stressztől ne remegjen a hangom, az előadás lazább legyen, és ne zavarjon az, hogy meghatározott ideig beszélhetek.

Mit szóltak a kollégáid ahhoz, hogy a komoly üzletember esténként komolytalan humorista lett?

A kollégáimnak tetszett, biztattak. Csakhogy amikor a cég stand-upost akart hívni egy rendezvényére, és kapott árajánlatot a Dumaszínháztól, a főnököm meglátta a listán az én fellépti díjamat is. Azt mondta, ja, ha én keresek pénzt a stand-uppal, akkor ő nem ad fizetésemelést. Miközben a kettőnek semmi köze nem volt egymáshoz. Napközben elvégeztem a munkámat, este felléptem. De, ha így, akkor így. Otthagytam a Red Bullt, maradt a stand-up.

Megérte?

Meg. Szeretem ezt csinálni. Szeretem a humort.

Mi a humor?

Tükör. Ami azt mutatja, amit te pontosan tudsz, csak nem gondolsz bele. Valamint intelligencia teszt. Különösen az a humor, ami többrétegű.

A többrétegű humor kockázatos.

Az. Voltam olyan születésnapi fellépésen, amikor az ötödik percben felállt az ünnepelt, és azt mondta, hogy ő egyszerű ember, ezeket a poénokat nem érti, beszéljek úgy, hogy ő is értse. Ezt a pofont két éve kaptam.

Gondolom, tanulságos volt.

Igen. Rájöttem akkor, hogy mindig lesz olyan fellépés, ahol a végén melegített autóval kell várnia valakinek, mert megkergetnek.

Ezeket a helyzeteket hogyan lehet kezelni?

Rutinnal. Például azt is rutinnal lehet kezelni, ha meglátod, hogy a nézőtéren gyerekek ülnek.

Olyankor mit csinálsz?

Egy ideig stresszes lettem tőle, mert tudtam, ha lefinomítom az előadást, akkor rosszabb lesz. Nem szoktam sokat káromkodni a színpadon, de néha kell egy-egy vastagabb szó, és amikor az a helyén van, akkor azt ki kell mondani.  Ha nem mondom ki, magammal szúrok ki, pedig nem én hibáztam. Ez olyan, mintha a cirkuszban azt mondaná a műsorvezető, hogy kedves nézőink, ott ül a nézőtéren két ijedős néni, ezért ma nem ugrunk salto mortalét. A mozifilm sem tudja, kik nézik.

Keveset káromkodsz, de a politikáról sem igen beszélsz.

Nem is érdekel annyira, és nem is tudom jól megfogni. Az is zavar, hogy amint elmondasz egy olyan poént, ami érinti a politikát, senki nem az igazságtartalmát keresi, hanem azonnal kategorizál.

De magadat kigúnyolod.

Igen, és ezt imádja a közönség.

Azért a családdal is meredek dolog viccelni. A történetek javarészéről ugyanis nem tudja a néző, hogy igaz-e vagy sem, egyáltalán: van-e igazságmagja.

Néhány napja egy vidéki fellépésen a mostani párommal voltunk, ahol a Háztartási szex című műsorból is előadtam egy blokkot, amelyben arról volt szó, hogy milyen meglepő, amikor az ember egy szex shopban vásárolt ruhában jelenik meg otthon a nappaliban. Az előadás után a páromtól meg is kérdezte valaki: “Ti tényleg jártok szex shopba ruhákat vásárolni?”…