Édesapja Zimbabwéből származik, édesanyja magyar. Musimbe Dávid Dennis Magyarországon született, hivatásos rossz tanuló volt, de egyet mindig nagyon tudott: dumálni. Régebben értékesítő volt egy reklámcégnél, ma a Dumaszínház humoristája. Pedig az eredeti terv az volt, hogy gazdag, fehér nő lesz.

Hányszor voltál Zimbabwében?

Életemben egyszer, négyéves koromban.

Mire emlékszel?

Semmire.

Párduc, oroszlán, gorilla, kókuszdió, szavannák, fekete nők…

Mondom: semmire sem emlékszem.

Miért jött ide édesapád?

Cserediák program keretében érkezett a nyolcvanas években, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre járt.

Tanulni jött vagy csajozni?

Elvileg tanulni. De biztos csajozott is rendesen.

A nyolcvanas években ő különlegesnek számíthatott.

Ja, állítólag nagyon nézték őt a csajok.

Anyukád nyerte meg. Szép nő volt?

Dekoratív, csinos, okos nő.

Jól éltetek?

Eleinte. Apáméknak valamilyen ingatlanvállalkozásuk is volt. De a faterom nem volt mintaapa.

Mert?

Egy kis pia, egy kis szerencsejáték… aztán tizenhárom éves koromban szétmentek a szüleim. Apám letiplizett.

Mikor láttad utoljára?

Azt sem tudom hol él, mit csinál, bár valószínűleg itt él, mert néhány éve felismertem egy villamosmegállóban.

Könnyes egymás nyakába borulás volt?

Á, nem. Igyekeztem, hogy ne vegyen észre. Nem volt kedvem beszélni vele.

Szomorú sztori.

Az. Néha a színpadon kibeszélem. Talán ez nekem is terápia.

Anyukád mit csinált?

Egy Kiáltás nevű újságnál dolgozott.

Az mi? Az áldozatok lapja?

Nem, valami baloldali lap volt.

Te mi akartál lenni?

Gazdag, fehér nő.

Szép terv. Michael Jacksonon kívül senkinek sem sikerült.

Sok tervem nem lehetett, mert nagyon rosszul tanultam. Az általánosból ki is rúgtak.

Mit követtél el?

Mindent, ami rossz. Hetedik általánosban volt olyan hónap, amit videójáték-teremben töltöttem.

Erre nehéz igazolást szerezni.

Nem is lehetett. Lógtam. Volt egy spanom, akinek gazdag kamionos volt a faterja, és kétnaponta adott neki öt ropit. Az brutál sok pénz volt. Be is toltuk a videójátékokba.

Gondolom, kirúgtak.

Persze. A sulit a Lovag utcai általánosban fejeztem be.

Semmi cél?

Annyit tudtam, hogy a kallódásnál többre vagyok hivatott, de hogy miben, arról fogalmam sem volt.

Mégis.

Poénban jó voltam. Toltam a poénokat, grimaszoltam a csajoknak. Tudod, sok amerikai vígjátékban van egy kötelező vicces feka, na, a suliban én voltam az.

Önvédelemből poénkodtál a feketeségeddel?

Aha, talán igen.

De annak idején az iskolában mindenkit csesztettek valamivel. Ha fogszabályozója volt, azért, ha vörös volt és szeplős, akkor azért, engem meg azért, mert fekete vagyok. De nem kaptam több savat, mint a szeplős meg a fogszabályozós.

A poén védett meg?

Meg a sport. Fociztam, kosaraztam. Mellesleg ez megvan ma is: járok  konditerembe, kosarazni, Lakatos Lacival és Hadházival bokszolni is.

Színpad?

Egyszer egy iskolai darabban valaki azt mondta, hogy fekete gerlice, és nekem rá kellett tolnom egy poént, hogy „négerlice”. Ez volt az összes szerepem. Kaptam egy tapsot. Ennyi.

Maradt a karosszérialakatos suli.

Szarul tanultam, oda vettek fel. Ott történt, amit néha elmesélek, hogy a vizsgán odahegesztettem a vizsgadarabot az asztalhoz, így aztán nem tudtam kivinni a vizsgabizottság elé. Nekik kellett odajönniük. Szóval nem úgy nézett ki, hogy én leszek a legjobb szakmunkás.

Viszont később bejött a telemarketing.

Be. Tudtam dumálni, mindent eladtam. Építőipari cégeknek kínáltam reklámfelületet a Magyar Építőipari Névjegyzékbe. Volt CD-s meg online adatbázis. Szóval ezeket a reklámhelyeket adtam el. Az egyik legjobb értékesítő lettem.

És a leggazdagabb is?

Húszévesen kerestem négy kilót. Két fizetésemből vettem egy autót. Ez motivált. 2009-ig ez durván jól ment.

Viccesen értékesítettél?

Inkább sokat dumáltam. És közben egy kis cetlire felírtam, hogy akivel beszélek, annak van-e családja, hova jár nyaralni, hogy hívják a kutyáját, ilyesmi. Aztán, amikor fél év múlva megint felhívtam, és érdeklődtem, hogy van a kutya, milyen volt a spanyolországi nyaralás, kiderült, hogy figyelek rájuk, és akkor már egészen más volt a kapcsolat. Hozzáteszem: én alapvetően szeretem az embereket, érdekeltek is mindig.

Hogy lett ebből humor?

Fene tudja, eldől ez hamar.

Egyszer olvastam, hogy a Michael Bay, az Armageddon, a Bad Boys, a Transformers és hasonlóan híres filmek rendezője már gyerekkorában is bolondult az akciójelentekért. Talán hétéves volt, amikor otthon felgyújtott, és egymásnak vezetett két játékvonatot. Majdnem leégett a házuk. Szóval az érdeklődés hamar kialakul. Valahogy mindig bennem volt humor meg a duma, a kérdés csak az volt, hogy mikor kezdek vele komolyabban foglalkozni.

És mikor kezdtél?

Néhány éve elmentem a spanjaim unszolására a Bethlen Téri Színházba, ott volt valami válogatás. Nem is akartam fellépni, úgy be voltam tojva.

Aztán csak felléptél.

Igen, és sikerem volt, pedig összevissza beszéltem. Jött a Beleznay Endre, hogy ez tök jó volt, az újságírók adtak névjegyet, nem is értettem, hogy mi van. Tarnóczi Balázs elhívott a Get up stand-up társulatba. Fröccs-sörért jártuk a kocsmákat és stand-upoltunk. Következett a Magyarország szereplek!, döntős lettem, aztán jött a Dumaszínház.

Ma meg már lazán tolod a fellépéseket?

Á, nem. Izgulok. De mindenki izgul. Még az NBA-sztárokat is megnézheted, mindegyik rommá van feszülve. Vagy a Hosszú Katinkát, amikor fülhallgatóval a fején megy a rajtkőhöz. Nézd meg, látszik, hogy teljesen máshol van fejben, egy magasabb rezgési állapotban lehet. Aki közönség elé megy teljesíteni, az izgul. Egyszer kérdeztem a Kőhalmi Zolit, hogy ez mikor múlik el. Azt mondta, ha ez elmúlik, akkor keressek más melót.

Buktál?

Buktam, persze. Valami rehabilitációs központban vagy hol léptem fel. Hét néző jelentkezett, hat jött el. Teljesen leblokkoltam, levert a víz, még a telefonomat is elő kellett vennem.  Fú, az durva volt.

Mert akkor még nem tudtad, hogy van ilyen. Pedig van.

Tényleg van. Láttam már a legjobbakat is szenvedni. De azt is láttam, hogy mennek tovább. Mostanában Hadházi előtt lépek fel, és az a negyedóra nagyon megedz. Merthogy a nézők nem rám kíváncsiak, mégis nekem kell felhoznom őket. Viszont várom szeptember 27-ét, akkor mutatjuk be Lakatos Lacival közös estünket, aminek az a címe, hogy Békével jöttünk.

Mi a humor?

Nem könnyű kérdés, mert mindenkinél más.

Mondjuk, a humor egy olyan kommunikációs eszköz, ami oldja a feszültségeket. Olyan kiskapu, amin keresztül bemászhatsz az nagybetűs életbe. És jó, hogy sokféle, mert mindegyik megtalálja a közönségét. Nézd meg az internetet, kiknek van a legtöbb követőjük. A nagyon szép lányoknak, a zenészeknek, meg azoknak, akik vicces tartalmakat gyártanak.

A színpadon bátran beszélsz a feketeségedről és a szexről is.

Mert, ha a tabukról beszélsz, azt mindenki szereti. Ilyen a stand-up: őszinte. Az is dolga, hogy feszegesse a határokat, és váltson ki érzéseket. Pukkassza a polgárt.

A küllemeddel azért nem pukkasztasz senkit. Elegánsban nyomod.

Igen, de a pacek az még mindig gyros-árus…

Berobbantál az internetre is a Csokibanán című vicces videó sorozatoddal.

Legjobb cimborámmal, a Monkeyneck néven ismert Rochlitz Tamással nagyon régen csinálunk kis videókat csak úgy, magunknak. Aztán felraktam egyet a Facebookra, és azt láttam, hogy rengeteg követőt hoz. Addig volt háromezer, amikor feltettük az első Csokibanánt, lett tizenötezer. Most van tizenkét Csokibanán-videóm és egy hatvankétezres Facebook követői oldalam A filmeket átlag kétmilliónyian megnézik.

Azért ez ügyes.

Lehet, de tegyük hozzá, hogy van egy csodaszép barátnőm, aki nem mellesleg még marketing guru is, úgyhogy az én sikerem az övé is.

A Csokibanán filmekből kiderül, hogy jó színész vagy.

Vannak ilyen ambícióm. De még nem hívtak filmbe.

Fognak.

Legyen igazad!