Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnokként több mint 40 országban szórakoztatta már a közönséget, csak a kínai televízió újévi műsorában ­százmilliónyian nézték a műsorát, továbbá ő a legfiatalabb bűvész, aki 2015-ben már zsűritagként vett részt a bűvész-világbajnokságon. Bár Felméri Péterrel volt már közös műsora a Dumaszínházban, szeptember 26-án a Lehetetlen című önálló estjével lép a közönség elé.

 

Fáradtnak tűnsz.

Fáradt vagyok, mert tegnap egy hosszú fotózáson vettem részt.

Nocsak, Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok fotómodell is lesz?

Novemberben megjelenik egy könyvem, amelyben többek között trükköket is elmagyarázok, és ennek illusztrálásához kellett több ezer képet készítenünk.

Trükköket elmagyarázni, azok megoldását nyilvánosságra hozni nem problémás egy bűvésznek?

Örök kérdés. De, ha a titkok sohasem derültek volna ki, akkor csak egyetlen egy bűvész lenne a világon.

Mégis: ha lerántod a leplet a csodáról, nem okozol csalódást a csodára áhítozóknak?

Szerintem nem, mert van már jó néhány olyan trükk, amit különféle bűvészkönyvekből megismerhetett bárki, amúgy meg általában az egyszerűbbeket szoktuk megosztani, valamint azokat, amikhez nem kellenek különleges eszközök, és nem kell hozzájuk különleges felkészültség. Ezért is lesz a könyv címe: Elképesztő trükkök hétköznapi tárgyakkal.

Úgymint?

Egy csomag kártya, egy fogpiszkáló, két befőttes gumi, egy mobiltelefon… ilyesmik.

Nem csak kelléknek használod a mobiltelefont, de még trükköket is fejlesztettél rá. Értesz a számítástechnikához?

Nem, egy fejlesztővel dolgozom. Ez közös munka. Én a kreativitásomat viszem bele, ő meg a számítástechnika területén szerzett tudását.

Éppenséggel nem lettem volna meglepve, hiszen a bűvészkedésen kívül értesz a stand-uphoz és a zenéhez is. Játszol valamilyen hangszeren?

Zongoráztam, gitároztam, doboltam, a zene központi része az életemnek, és a bűvészetemnek is. Három hónapja beiratkoztam egy énekiskolába, régi vágyam volt, hogy énekelni is megtanuljak.

Mi a cél? Az X-Faktor vagy az Operaház?

Egyik sem. Csak önmagamat szeretném szórakoztatni, élvezni az éneklést. Csupa olyan dolgot csinálok, aminek kiszámítottan kell működnie a bűvészetben. Az éneklésben viszont ki tudom élni az ösztönös kreativitásomat.

De hol? A zuhany alatt?

Akár ott is. Nem akarok énekes lenni. Én megtaláltam azt, amiben a legjobb vagyok, ez a bűvészet, az előadó-művészet. Ezt viszont, többek között azért is csinálom jól, mert érdeklődő vagyok, nyitott, és amivel mellette elkezdek foglalkozni, az mind segíti a bűvészetet is.

Azt szoktam mondani, hogy tulajdonképpen nem is bűvész vagyok, hanem színpadi szórakoztatással foglalkozom, amihez vannak eszközeim. A fő eszközöm a bűvészet, a mellékeszközeim a zene és a stand-up. De sok minden más is érdekel, mint például a főzés vagy a társasjáték-fejlesztés.

Ez érdekes, de hogyan fogja segíteni a színpadi munkádat a társasjáték-fejlesztés?

A kreativitásomat segíti. E mellett úgy érzem, hogy a kreatív energiáimat másfelé is csatornáznom kell ahhoz, hogy visszalépve a bűvészethez, a színpadon meg tudjak újulni.

A bűvészettel kombinált stand-up is tudatos választás volt?

Ösztönösen jött. A színpadon gyakran sztoriztam, fontos a helyzetkomikum, a nézővel való kommunikáció, szóval, amit csinálok, kicsit hasonlít itt-ott a stand-upra, de valójában én sokszor más humorforrásokra építek, mint a legtöbb stand-upos.

Azért biztosan jó érzés, ha a nézők nevetnek is.

Persze, sőt. Azt hiszem, fordítva vagyok bekötve. Engem nem igazán érdekel, ha nézők rájönnek arra,mit hogyan csinálok, az sokkal jobban zavar, ha nem nevetnek.

Mert?

Valószínűleg azért van ez így, mert a bűvészet terepén magabiztos vagyok, míg a stand-upot sokkal veszélyesebbnek tartom. Ha csak stand-upolnom kellene, rettegnék. Ott nincs a kezemben kellék, csak a saját verbális előadókészségemre hagyatkozhatnék. Egy stand-upos emiatt különösen kiszolgáltatott helyzetben van.

Kívülről a bűvészet is laza dolognak tűnik.

Lehet, bár én mindent előre megtervezek. A műsor valamennyi pillanatát. Aztán persze sokszor eltérek attól, amit megszerkesztettem. De hát a bűvészműsor is olyan, mint egy jó színházi darab: minden mozzanatnak a helyén kell lennie.

Valahol azt olvastam rólad, hogy több száz zenei effektet meg tudsz jegyezni, a műsorod minden másodpercét össze tudod hangolni ezekkel.

Igen, ez így van. Ez valahogy könnyen megy nekem. Volt olyan nyolcperces előadásom, amit egyetlen kötéllel csináltam, és az egész hangeffektekre épült fel. Néhány évvel ezelőtt pedig a Győri Filharmonikusokkal dolgoztam együtt Az illúzió mesterei című előadáson. Nagyon izgalmas volt, mert ott is össze volt hangolva a műsor a zenével, amit részben én írtam. Amikor eltéptem a kottát, akkor „elszakadt a zene”. Egy „távirányítóval” tudtam „léptetni” a zenekart és „bele tudtam tekerni” a muzsikába. Ilyenkor úgy érzem, hogy átlépem a bűvészkedés határát, és a színtiszta művészet területére kalandozom.

Sokat töröd a fejedet ilyesmiken?

Igen, nagyon sokat jár az agyam, rengeteg ötletem van, ezzel küzdök is. Minden reggel úgy kelek, hogy már megy a film, sokszor nehéz kikapcsolni, lelazulni.

És biztosan nem akarsz egyetlen ötletet sem elveszíteni. Tőled lopnak amúgy?

Megesik, de nem zavar különösebben. Kezdő bűvész koromban én is koppintottam, én is megkívántam más anyagát. Ma már azt mondom, hogy annyi ötlet van, amennyit szeretnénk. Az új dolgoknak csak a kreativitásunk szab határt.

Említetted Az illúzió mesterei című sorozatot, ami szépen kinőtte magát.

Kelle Botond kollégámmal, barátommal hat évvel ezelőtt vágtunk bele. Az itthoni és külföldi sztárbűvészeket bemutató előadás-sorozatunk akkor egyetlen előadással kezdődött. Ez nőtte ki magát oda, hogy idén több, mint tízezer ember vásárolt jegyet, tizenhat telt házas előadásunkra. Az előadásokat a MOM Kulturális Központban tartjuk, de tavaly még az Arénában is rendeztünk három előadást.

Az érdeklődés láthatóan fokozódik a bűvészet iránt, aminek talán az is oka, hogy egyre több helyen lehet trükköket vásárolni, sőt az interneten még a megoldások is megtalálhatók.

Engem nem zavar, ha valaki bemegy egy bűvészboltba, és vesz egy trükköt, aztán eltüntet egy golyót vagy megszínez egy kendőt. Ettől még nem lesz bűvész. Ha valaki elmesél egy viccet, attól sem lesz stand-upos. Nincs ezzel semmi baj, az apró kellékek megadják az embereknek azt a gyermeki örömöt, hogy kicsit belássanak a kulisszák mögé.

Sokkal inkább probléma, hogy rengeteg tehetségkutató műsor születik, amelyekben szinte mindenki ugyanazokat a trükköket mutatja be. Ettől viszont egyre inkább kikopik a bűvészetből a kreativitás.

A leleplező videók sem zavarnak?

Nem, mert, attól senki sem fogja tudni, hogy én mit hogyan csinálok. A kilencvenes években volt az a bizonyos álarcos mágus, aki rengeteg trükk megoldását mutatta be egy televíziós sorozatban…

…Nem mondanám, hogy etikus volt.

Én sem, sőt, a világ összes bűvésztársulata kitagadta, miközben ő azzal védekezett, hogy ha nem csinálta volna meg ő, akkor megcsinálja más. Ez milyen védekezés? Ha nem lövi le más, akkor én lelövöm?…

Ő mindenesetre lelőtte. A poént.

Amikor egy-egy társaságban szóba kerül ez a műsor, azt szoktam kérni a jelenlévőktől, hogy mondjanak legalább egy-két mutatványt, aminek a megoldására emlékeznek ebből a sorozatból. A legtöbben egyet sem tudnak mondani. Szóval ez inkább csak reklám volt a bűvészeknek, köszönjük.

Miféle újdonságok bukkanhatnak fel még a bűvészet területén?

A digitális világ és a technika fejlődése biztosan hoz újdonságokat, de a bűvészet analóg műfaj. A kártya mindig fontos kellék lesz, és gyakorolni is mindig kell majd.

Te mennyit gyakorolsz?

Attól függ. Ha új műsorra készülök, vagy új videót rakok össze, akkor sokat kell gyakorolnom, de, ha meglévő műsorokat kell előadnom, azok a kezemben vannak. A világbajnoki műsorszámom volt az, amit tíz évig iszonyúan gyúrtam, napi több órát, de a világbajnokság óta talán egyszer-kétszer vettem elő gyakorolni, csak színpadon játszom. Ha egyszer stabilan tudsz valamit, akkor az olyan, mint a bicikli: visszaülsz rá, és mész.

Ismerősök, ismeretlenek sokat nyaggatnak azzal, hogy varázsolj nekik?

Egyre többen ismernek, egyre többen állítanak meg az utcán, de tíz emberből, talán egy kéri, hogy mutassak valamit. A többi inkább aláírást szeretne vagy szelfizni akar.

Láttál olyan trükköt, amiről te sem tudtad, hogyan csinálja a bűvész?

Huszonöt éve ebben élek, így én már nem csodát látok, csak megoldást.

Én nem az illúziót látom, hanem azt, ami mögötte van. Én nem azt látom, hogy lebeg valami, hanem azt, hogyan lebeg. A bűvészet iránt érzett gyermeki varázs kikopott belőlem. Ma már az érdekel, hogyan van egy műsor felépítve, világítva, kigegelve, milyen a ritmusa. Még a színházban, nézőként is ilyesmiken gondolkodom, és ez sokszor zavaró.

Készítettél egy videót, amelyben hajléktalanoknak varázsolsz pénzt. Ezt hogyan fogadták az emberek?

Nagyon jól. Szerintem megértették az üzenetét, vagyis azt, hogy a hajléktalansággal kapcsolatos problémákra szerettük volna felhívni a figyelmet. Botonddal sokat gondolkodtunk, hogyan lehet ezt a témát úgy megfogni, hogy ne legyen csöpögős vagy hatásvadász. Szerintünk sikerült. A hajléktalanokon is segítettünk, de ennél fontosabb, hogy több mint ötmillió megtekintéssel nagyon sok emberhez eljutott az üzenet, amit szerettünk volna átadni.

Érzékeny vagy a társadalmi problémákra?

Igen. Szeretnénk még több ilyen témájú videót készíteni. A közösségi média veszélyeiről, a cyberbullyingról szeretnénk beszélni, vagy arról, ami engem nagyon idegesít: a vezetés közbeni folyamatos kütyünyomogatásról, és hasonlókról.

Egyelőre azonban a következő dobás: szeptember 26-tól önálló estek a Dumaszínházban.

Igen, most arra készülök. Lesz benne zene, stand-up és persze trükkök. Lehet nevetni, csodálkozni. A műsor címe: Lehetetlen, és nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy a végére kiderül: semmi sem az.