Nem a címben idézett  az egyetlen különös mondat Kőhalmi Zoltán most megjelent A férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit című kötetében. A skandináv krimi paródia már akkor vezette a Libri online sikerlistáját, amikor még csak előrendelni lehetett, de tegnap óta a könyvesboltokban is kapható. Több százan mentek el a Corvin moziban rendezett könyvbemutatóra, az alábbi idézetek erről az eseményről valók.

„Amikor elvállaltam, hogy ezt a könyvet megírom, akkor nagyon boldogan mentem haza, de este már rémülettel tele feküdtem le, és magzatpózban összegömbölyödve rettegtem, hogyan fogom ezt megcsinálni. Hogyan fogom minden nap odakényszeríteni magam a géphez, hogy időre elkészüljenek a fejezetek? Végül sikerült, és nagyon élveztem a munkát.”

„Voltam Skandináviában, de a könyvben szereplő Skandinávia nem az, ahol én jártam. Tudom, hogy arrafelé a valóságban nem mindig esik a hó, a valóságban nem mindenkinek parodisztikusan nyomorult a gyerekkora, és nincsenek mindenkinek traumái, de ez most egy ilyen világ.”

„Alapvető igényem volt, hogy, ha már csinálok egy skandináv krimit, akkor olyan tréfák is legyenek benne, amelyek csak könyvben értelmezhetőek.  Ezért van benne olyan szereplő, aki ha ideges, fejjel lefelé betűkkel beszél vagy egy másik, aki etruszk karakterekkel vagy rúnaírással, esetleg morzejelek segítségével.”

„Hogyan kerül a könyvbe musical-betét? Van benne például egy olyan rész, amelyben a kábítószer hatására megnő a lakosságban a művészi hajlandóság, művészi zavargás alakul ki, amelynek hatására művész-őrségek alakulnak. Ebben a környezetben a bűnelkövetés és a kínzás egy formája a musical.”

„A könyvben vannak saját rajzok is. Anyukám mindig azt mondja: jó-jó, hogy a humorral foglalkozom, de amiben igazán tehetséges lehetnék az a rajz, amit viszont sohasem gyakoroltam igazából. Kisgyerekkoromban azt gondoltam, hogy karikatúrista leszek, de ezt később elfelejtettem, most viszont, ha már itt van ez a kötet, akkor úgy gondoltam, legyenek benne a rajzaim is. Szóval főleg anyukám miatt van ez, akinek amúgy sem nagyon való ez a 101 hullával terhelt krimi, mert annak idején, ha a Bob és Bobekben az egyik nyúl hangosabban szólt a másikhoz, rémülten rontott be a szobába, hogy mi ez a borzalom?!… Most az a megállapodás, hogy apukám olvassa a könyvet, anyukám meg a képeket nézi. De nyilván elolvassa majd ő is. És remélem, sokan még.”