Új könyve jelenik meg Dombóvári Istvánnak. A szerzőt kérdeztük a részletekről.

„Műfaját tekintve science fiction; közel harminc egymástól teljesen külön álló novellát tartalmaz; a téma pedig az ember és a technológia kapcsolata.”

– mondta a humorista, és megtudtuk azt is, hogy ami igazán különlegessé teszi a kiadványt, az a megjelenése. Mármint nem az, hogy megjelenik, ez általában minden könyvre igaz, hanem a formája: a könyv ugyanis teljesen úgy néz ki, mint egy laptop.

Dombi erről így nyilatkozott:

„Állítom, hogy a világon még nem volt ilyen, de az biztos, hogy én még nem láttam hasonlót sem.

A magyarázatban pedig benne van MINDEN:

„Azért ilyen az alakja, hogy ne legyen égő egyetlen gyereknek sem, hogy könyvet olvas. Így azt hiszik majd, hogy ő is Pumped Gabót néz végtelenítve, mint a társai. Még billentyűzet is van benne, így ha valaki odalopózik hozzánk, hogy meglesse, mit csinálunk, azt mondhatjuk, hogy csak számítógépezünk”.

A könyvnek nemcsak a formája különleges, de unortodox olvasási technikát is igényel:

„Úgy van nyomtatva, hogy az öledbe kell venni, mint egy laptopot, és nem oldalra lapozni, hanem felfelé.”

Komolyra fordítva a szót, Dombi üzenete egyértelmű:

„Ahelyett, hogy fogadatlan prókátorként elkezdeném mondani, hogy minden gyerek hülye, aki nem olvas, és az okoseszközöket azonnal el kell dobni, inkább egy apró kedves csellel az ő nyelvükre lefordítva csempészem vissza a könyvet az életükbe.”

A Netperces novellák (igen, a címmel Örkény előtt tiszteleg, aki Dombi egyik kedvenc írója) október elején jelenik meg.