„Nekem az a célom, hogy a síromra az legyen rávésve: Tóth Eduárd író és humorista”, mondta nemrég egy interjúban Tóth Eduárd író és humorista.

 

Edut bátran nevezhetjük írónak is, hiszen már előrendelhető (https://www.agavekonyvek.hu/konyvek/kutatas-az-ebrenletben), és október 9-én a könyvesboltokban is kapható lesz az Agave Kiadó gondozásában készült Kutatás az ébrenlétben című új, immár második könyve. Kicsi, költői novellák a gyerekkorról, arról, hogyan jutott el hatéves korától a középiskolai ballagásig. Arról, hogy milyen felnőni Pécsen úgy, hogy ebben kilencven néni segít. Minden történet Edu életének egy-egy meghatározó nénijéhez kötődik, akik között volt tanítónő, szomszéd néni, ilyen-olyan ismerős és persze ott volt köztük a szerző anyukája is. A kötet tíz év alatt készült el, mulatságos, olykor szívszorító időutazás.

 

Erre az időutazásra már a borítón felbukkanó walkman és a hozzá tartozó magnókazetta is figyelmeztet.

A walkman ott volt életem öt legfontosabb tárgya között – mondja Edu. – Gyerekkoromban akkora technikai csodának számított, mint a mai gyerekeknek a mobiltelefon. Pedig limitált örömforrás volt, amelybe egyszerre csak egy kazetta fért el, annak is gyakran bekapta a szalagját, és az elemet is zabálta rendesen. Az elem például akkora kincs volt, hogy néha még karácsonyra is azt kaptam. A walkman különben remek metaforája az életemnek: néha az én gyerekkoromban is simán mentek a dolgok, máskor az én „szalagom” is összegyűrődött, és bennem is hol jól működött az elem, hol meg alig…

 

Edu akkor lenne boldog, ha legalább ötezer állandó olvasója lenne, és a népszerűséghez minden adott is: meghívták az októberi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárra, valamint lesz a könyvnek a budapesti mellett több vidéki bemutatója is. A kötetből kimaradt 14 novella, amit Edu kérésre bárkinek elküld. Érdeklődjön!