Debrecenben született, 12 évesen volt először Tankcsapda koncerten, és naná, hogy rocker lett. Azt mondja, lelkében ma is az. Azért kezdett konditerembe járni, mert kamaszkorában a nagymamája lenyomta szkanderben. Érdekelte a színészmesterség, tanult közgazdaságtant, ma a Dumaszínház egyik legnagyobb ígérete: Elek Péter.

 

Pest vagy Debrecen?

Pesten nagyon szeretem a nyüzsgést, szuper, hogy ez egy kulturális gócpont, de én Debrecenben születtem, ott nőttem fel, ott vagyok otthon.

Hiába: a főtér, a Nagyerdő meg a Tankcsapda…

Igen, többek közt. Egyébként tizenkét éves voltam, amikor anyukám először elvitt Tankcsapdára.

Anyukád jó fej, vagy csak nem akadt, aki vigyázzon rád, amíg ő bulizott?

Jó fej. De akkor én már ismertem és szerettem a Tankcsapdát. Ez Debrecenben elkerülhetetlen.

Nem féltek a szüleid, hogy te is tetováltatsz, bőrszerkót húzol meg bakancsot?

Volt rocker korszakom. Jártam feketében, bakancsban és tankcsapdás, szörnyeteges pólóban. Lélekben most is rocker vagyok. Slipknot, Korn, ilyesmiket hallgatok.

Szerintem ezt senki sem gondolná rólad. A Slipknot maga a pokol.

Az. Nemrég voltam a koncertjükön, ahol álarcban, maszkban hörögtek, a színpad előtt meg mindenki pogózott. Tényleg félelmetes volt. Különben nemcsak rocker voltam, kopasz is.

Egyik meglepetés a másik után.

Jó, ne úgy értsd, hogy skinhead, csak leborotváltam a hajamat.

Miért?

Semmi különös oka nem volt. Lázadó korszakomat éltem, és nem akartam olyan Zac Efronos lenni, aki zselézgeti a haját, hogy jól nézzen ki. Kopasz lettem, mint a Bruce Willis. Ledúrtam a hajam, mert akkoriban ezt menőnek gondoltam.

Milyen gyerek voltál?

Alacsony, vékony és sovány. Keveset ettem, nem ízlett a kaja a menzán.

Igazi ropi?

Tizennégy éves voltam, amikor a nagyanyám lenyomott szkanderben. De nem csak úgy épphogy. Koppant a csuklóm az asztalon. Ennyi idős korukban az egyiptomiak hadjáratokat vezettek…

Csúfoltak az osztálytársaid?

Á… már nem is csúfoltak. A kilencedikes osztályfotó egy fűtött tanteremben készült, a fényképen mégis pulcsiban és kabátban látszom, mert annyira nyeszlett voltam, hogy máshogy nem mertem mutatkozni. Ezért kezdtem kondizni, az meg valahogy rajtam maradt.

Sportoltál mást is?

Thai bokszoltam. De csak hobbiszinten, hivatalos meccsem nem volt.

Nem voltál ügyes?

Nem voltam elhivatott meg kitartó. Ahhoz, hogy az ember meccseljen, nagyon kell készülni.

De te nem készültél.

Nem, és az nem úgy van, hogy besétál valaki egy thai boksz meccsre, hogy helló, itt vagyok, üssünk egyet, és lesz, ami lesz. Úgyhogy maradtam a kondinál.

A tanórára sem készültél?

Valamennyire. De elsősorban nem a tananyagra figyeltem, hanem azt vártam, mikor vesz levegőt a tanár, hogy gyorsan közbeszúrhassak valamit, amitől bukfencet vet az egész óra. Hogy legyen végre botrány, és boruljon minden.

Például?

Aranka néni, a biológia tanárnőm éppen a tojásról beszélt, amikor nagyon lassan és komótosan azt mondta: aahoool viiidéééken a naagymamaaa és a naaagypapaa toojást…

…tippelhetek, hogy mit szúrtál közbe?

Igen, pontosan azt: „tojik?!”  És ez van társaságban is. Nagyon szeretek spontán viccelődni, de azt sem bánom, ha másnál van a stafétabot. Nem vagyok figyelemhajhász.

Poénirigy sem?

Egyáltalán nem. Szeretek untermankodni is, feladogatom a labdákat, tolom előre azt, aki éppen pörög, a lényeg, hogy valaki mondja be: a nagypapa tojást tojik. Aztán röhögjünk.

Mi akartál lenni?

Focista.

Hol fociztál?

Sehol.

 

Úgy nehéz focistának lenni.

Igen. Lúdtalpam volt és sehol sem fociztam. Így legfeljebb a magyar NB/I-ig vihettem volna.

A Debreceni Egyetemre jársz, közgazdász leszel. Leszel?

Teljesen irreleváns. Ott is mindig én voltam a link gyerek. Soha nem volt az átlagom hármasnál jobb. Szerintem a közgázra nagyrészt a csellengők járnak. Azok, akik nem tudták eldönteni, hogy mi legyen velük, mi érdekli őket igazán. Nekem még hátra van a szakdolgozat, de most szünetel a projekt.

A stand-up miatt szünetel?

Igen.

Miért pont stand-up?

Éreztem magamban a késztetést, arra gondoltam, hogy az órákon tolt vicceim hátha a színpadon is működnének. Elkezdtem összegyűjteni őket, aztán feljöttem Debrecenből Budapestre, gondoltam, kipróbálom magam a Fiatal Félőrültek Fesztiválján. Nagy kaland volt.

Mármint feljönni?

Az is. A Félőrültek előtt talán háromszor voltam Pesten, de azok is osztálykirándulások voltak. Mentünk sorban. Láttam a Parlamentet meg az előttem haladó hátát. De amikor fellépni jöttem Pestre, az nagyon stresszes volt. Soha életemben nem izgultam annyira, mint a Godot-ban. Felmentem a színpadra, és már attól elvesztettem a kontrollt, hogy reflektorok világítottak a szemembe. Aztán elmondtam a nevemet, és tartottam egy hosszú szünetet.

Hatásszünetet?

Dehogyis.

Fogalmam sem volt, hogy mi következik. Nem jutott eszembe semmi abból, amit előzetesen kigondoltam. Végül valamit aztán mondtam, de a közönség két perc után lepiroslapozott. Szerintem látták, hogy minden színpadon töltött másodperc egészségügyi kockázatot jelent nekem. Úgyhogy öt évre leálltam.

Legközelebb a Magyarország, szereplek! nevű tehetségkutatón tértél vissza 2016-ban. Miért?

Mert hiába volt az a kisebb bukás a Fiatal Félőrülteken, engem változatlanul nagyon foglalkoztatott a humor. Néztem a Gálvölgyi show-kat, a Showder Klubot, a L’art pour L’art Társulat, valamint Hajós András és Fábry előadásait, elemeztem, figyeltem, közben azt vettem észre, hogy miközben nézem ezeket, baromi jól érzem magam. Szerettem volna később én is ilyen jó érzéseket okozni másoknak.

Mi az, amitől az egyik humoristát szívesen hallgatod, a másikat meg nem?

Na, ez a humor nagy kérdése! Mindenki operál valamivel. Van, aki a lehengerlő előadásával ránt magával, van, aki az intellektuális poénjaival, van, aki az alternatív stílusával. Változó, hogy kiben mi fog meg.

Ma már tele van a televízió meg az internet humoristákkal. Önjelölt viccmesterekkel. Hígul a kacagtatásipar.

Ha valaki netről ismert anekdotákat mesél meg városi legendákat, a képzelt rokonait zavarja bele a képzelt pöcegödörbe, óvodás poénokat vesz elő a régi gumicsizma.hu viccrovatából: „Hová ül a tehén a buszon? Legelőre.”, és várja a hatást szerintem az nem feltétlenül szerencsés megközelítés.

Mi a humor?

Ha valamit alkotóelemeire szedsz, aztán összekevered a részleteit, és másképpen rakod össze. Ehhez persze azt is tudnod kell, hogyan kellene jól összeraknod. A stand-upban van egy gyermeki rácsodálkozás mindenre. A felnőttek azért hálásak nekünk, mert ők már elfelejtették ezt a fajta látásmódot, amiben mi, a sebzett lelkű stand-uposok benne maradtunk, és szívesen gondolkozunk naphosszat a legnagyobb baromságokon is.

Nem csak a színpadon pörögsz, az interneten is.

Az internet olyan, mint amikor bekiabáltam a tanórán. Csak a világhálón nagyobb az osztály.

A közösségi oldalakon látható filmjeidet rengetegen nézik meg. Soha nem akartál színész lenni?

2012 táján megfordult a fejemben, de egyetlen nap alatt feladtam.

Nem túl hosszú ráfutás.

Nem, mert elmentem a debreceni Csokonai Színházba megnézni a Víg özvegyet, és azt láttam, hogy a srácok lila színű sztreccsgatyában, mezítláb szaladgálnak a színpadon, és néha sírnak.

És ekkor valami eltört benned…

Igen. Nincs bennem akkora alázat, hogy ezt vállaljam. Maximum atlétában és farmerben tudnék lazáskodni pisztollyal, mint a már említett Bruce Willis a Die Hardban, vagy szkeccskabaréban lépnék fel szívesen. Az tök jó lehet.

Szóval semmi dráma.

Nem tudnék lekomolyodni egy drámához. Nem tudnám megállni, hogy ne nevettessem meg a színpadon a többieket, ne rántsam le az előadást valami zendülésbe.

Nem vagy fegyelmezett?

A komoly színjátszás és a dráma iránt nem vagyok elkötelezett. A humor viszont szent.

Gyakran viccelsz a történelemmel. Szereted is?

Igen. Bírom nagyon. Szerintem jó humorforrás a nagy embereket lehúzni a trash-be, amellett, hogy tisztelem őket, és rajongok ezekért a történelmi személyekért. Mondjuk, ha Széchenyi megtudná, hogy Deák a húszezresen, és ő csak az ötezresen van rajta, vajon megsértődne? Nem mondaná azt, hogy „Építsen nektek hidat a f…szom”? Nagyon szeretem összetolni a híres történelmi eseményeket, személyeket, kulturális héroszokat a piti hülyeségekkel. Például Ady Endre az Elbocsátó szép üzenetet miért közölte újságban? Miért nem hívta fel simán a nőt, hogy vége, szevasz? Nem lett volna elég?