Nem újdonság a győri Audi Arénában, hogy a két ünnep között gigantikus stand-up eseményre várják a humorrajongókat: idén Hadházi László zárja az évet, aki december 28-án este 8-kor lép fel A miheztartás vége című önálló estjével.

Megkérdeztük a főszereplőt, mennyiben más egy olyan fellépés, ahol ilyen hatalmas tömeg előtt áll színpadra.

Ilyenkor több ezer ember van jelen – azért abban van energia. Bizonyos értelemben viszont nem más, mint egy kisszínpados fellépés: azt vallom, hogy négyszáz néző előtt is éppúgy ugyanúgy oda kell tennie magát az embernek, mint egy teltházas aréna esetében.

– mondta a humorista, és arról is mesélt, mit érzett a legelső teltházas sportcsarnokos fellépése előtt:

Először, mikor szóba került, hogy lesznek ilyen arénás fellépések, nagyon megijedtem. Azt gondoltam, ez a műfaj nem oda való. Elmentünk a csarnokba a szervezővel, megálltunk az üres nézőtérnél, és azt mondtam, hogy ilyet ne csináljunk, mert agyonvágja a műfajt ez a hatalmas tér. De aztán amikor a vendégem, Musimbe Dennis állt a színpadon, fölmentem a nézőtéren leges-leghátulra, leges-legfelülre, hogy megnézzem. Egyfelől Dennis rock and roll sztár volt azon a hatalmas színpadon, de közben a hangzás olyan volt, mintha a fellépő bent állna a szobádban! Annyira ki van találva ez a szórakoztatás, olyan a hang- és a fénytechnika, mintha az otthonodban hallgatnád – és most nem viccelek. Lenyűgözött.

Hadházi elmondta azt is, hogy miért lehet népszerű ez az arénás stand-up a nézők körében:

Megértem, hogy szeretik, meg hogy évről-évre újra eljönnek, mert van benne valami varázslatos plusz. Van egy fotóm az első ilyen fellépésről, egy kis pont vagyok hátul a sarokban, és mégis: az emberek teljesen be voltak indulva a műsortól. Ha én egy ilyen jellegű show nézője lennék, én is biztos azt mondanám, hogy legközelebb menjünk el megint – a rokonaim is el szoktak jönni, annyira élvezik. A vejem mesélte az első ilyen fellépésem után, hogy az első öt percben nem volt magánál senki: ahogy az egész elkezdődik, olyan, mint egy koncert: villózó fények, konfettiágyú, bevonulózene. Nagyon furcsa ennek az egésznek a hatása az emberekre. És meg is értem, mert én is rajongója vagyok: részben azért is lettem humorista, mert imádtam mindig az ilyeneket.

 

A miheztartás vége – Hadházi László önálló előadása, műsorvezető: Fülöp Viktor
2023.12.28. – 20:00
Győr – Audi Aréna
Jegyvásárlás

 

Fenti fotó forrása: Hadházi László Facebook-oldala