2018-ban ünnepli 15. születésnapját a Dumaszínház, egész pontosan november 26-án volt másfél évtizede, hogy a Godot Dumaklubban sor került az első előadásra. Azóta nagyon sok dolgon túl vagyunk, de nagyon sok dolgon túl vannak fellépőink is. November a születésHÓnap, és úgy döntöttünk, ebből az alkalomból különleges fotósorozatot készítünk humoristáinkkal, ráadásul kérünk tőlük a képek mellé egy-egy történetet, ami ebből az időszakból számukra a legkedvesebb, legviccesebb vagy éppen legfontosabb. Ma Kormos Anett következik!

Kormos Anett

Szerintem az elmúlt 15 évben mindannyian sok felemelő pillanatot köszönhettünk annak, hogy a Dumaszínház színpadra enged minket.

Ha csak egyet lehet választani, akkor mindenképp egy nagyvázsonyi fellépést említenék. A Dumavölgy fesztiválok hangulatát nem lehet elfelejteni, mindig elképesztően sokan voltak a fellépéseken, rajongtak a műfajért és annak képviselőiért.

Az elején, amikor még kezdőnek számítottam, egy sajátos malőr miatt a nagy nevek között léphettem fel; és ez ott derült ki számomra is, ugyanis leszóltak a nézőtérre, hogy fáradjak fel. Megviselt a helyzet, hiszen ott volt kétezer ember, de olyan jó volt a közönség, és a kollégák közül is mindenki annyira támogató volt, hogy az egész helyzet hihetetlenül felemelő volt.