Dombóvári István mostanában nem csak humoristaként lép közönség elé, a Spektrum Home csatornán futó Tesztbeszéd című műsort is vezeti. A Tesztbeszédben négy sztárvendég ül le Dombi asztalához, aki tesztkérdéseket tesz fel – két válaszlehetőséggel –, mindig egy adott vendégre vonatkozóan. Erre először a nézők és a másik három vendég válaszol egy applikáción keresztül, így a kérdés alanya számára kiderül, mit gondol róla a külvilág! Ezt követően reflektálhat is erre. A nagy felismerések, szembesülések elkerülhetetlenek.

Néhány éve Sebestyén Balázzsal a Hungary’s Got Talent című műsor vezetted, most egyedül a Tesztbeszédet. Nagyon más a feladat?

A két feladat nem összehasonlítható, hiszen az egyik egy kereskedelmi csatorna tehetségkutató sorozata volt, a mostani pedig egy körasztalos, beszélgetős, mélyinterjús műsor.

Az egy show-műsor, ez pedig egy értékteremtő kísérlet. Az azonosság én magam voltam, semmi több.

Jakupcsek Gabriella, Janklovics Péter, Ónodi Eszter és Alföldi Róbert a Tesztbeszéd asztalánál

Sokat kell készülnöd a Tesztbeszédben megjelenő ismert emberekből?

Nem, mert televíziónéző, rádióhallgató és színházszerető ember vagyok, újság- és könyvolvasó. Ismerem őket, ezért nem nagyon kell háttéranyagot bogarásznom róluk.

Nehéz a háttérbe húzódnod?

Mindenki azt hiszi, hogy én egy folyamatosan beszélő gép vagyok, miközben nekem egyáltalán nem kihívás csöndben maradnom, amikor arra van szükség. A Tesztbeszéd vezetésére nem Dombóvári István humoristát kérték fel, hanem Dombóvári István műsorvezetőt. Amúgy pedig a műsorvezető itt nem irányítja a műsort, csak finoman terelgeti, próbál egyensúlyt teremteni.

Nem ijesztő, hogy mennyire érzékeny terepen mozogtok? Hiszen a sztárok mégiscsak legbelsőbb érzéseikről beszélnek.

Nem. Mert miközben valamennyi előadó a műsora végén rendszeresen megkapja a tapsot, azt szinte soha nem tudja meg, hogy valójában hogyan gondolkodnak róla az emberek. A műsornak éppen az a lényege, hogy a meghívottak szembesüljenek ezzel.

És itt ezt nem is ússzák meg.

Nem, mert itt még a nagy sztárok is kibillennek a rutinjukból, kilépnek a komfortzónájukból.

Még egy Udvaros Dorottyának, egy Gálvölgyi Jánosnak vagy egy Alföldi Róbertnek is szembesülnie kell azzal, hogy miképpen vélekednek róla az emberek

Ez pedig nagy ráébredésekkel, nagy felismerésekkel jár, amelyek számomra médiatörténeti mérföldkövek.

Alföldi Róbert a Tesztbeszédben

Különösen, mert itt a hazai művészeti élet fontosabb, értékesebb szereplői jelennek meg.

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy még olyan művészek is elfogadták a producer, Lovász László meghívását, akik egyébként nem nagyon szeretnek szerepelni a televízióban. Talán azért is, mert pontosan tudják, hogy a bulvár vissza szokott élni azzal, ha bármi személyes elhangzik róluk.

Belefutottak effélébe?

Bele hát! A bulvár is írt rólunk, persze a szegényes közérdeklődésnek megfelelően. Egy olyan műsorból, amelyben érdekes dolgok derülnek ki értékes emberekről, a bulvársajtó kiemelte azt, ha kiderült, hogy valaki valakit megcsalt, lefogyott, vagy egyéb problémái vannak. Pedig mi azért dolgozunk, hogy az emberek jobban megismerjék azt a színészt, zenészt, művészt. Lássák mögötte a munkát, és ne a valóságshow-k vagy az egynyári tehetségkutatók legyenek a hazai televíziózás értékmérői.

A dumaszínházasok közül Janklovics Péter mellett járt már a Tesztbeszédben Aranyosi Péter és Badár Sándor is

Pedig az hozza a nézettséget. A csinnadratta.

Olyan világot élünk, amelyben a csatornák állandóan attól rettegnek, ha nem robban fel percenként egy füstgránát, ha nem jön percenként egy újabb különleges énekes vagy egy jókora balhé, akkor az emberek elkapcsolnak.

Igen: a Tesztbeszéd talán nem éri el ezt az ingerküszöböt, pedig annál, amit ebben a műsorban mi csinálunk, ősibb, személyesebb, hitelesebb forma nincs is. Ez mindennek az alapja. A beszélgetés. És én jobban örülök annak, ha egy műsornak mélységei is vannak. Engem az zavar, ha megmarad sekélyesnek, felszínesnek.

Akkor itt is a helyeden vagy.

Először azért keresgettem a helyemet a műsorban, gondolkodtam, hogyan is kellene csinálnom. Rájöttem, hogy elég szívből, érzésből. Azóta sokkal jobb. És nagyon jó, hogy a Spektrum Home csatornára került ez a műsor, mert itt nem kell mérlegelni, hogy ez kormánypárti vagy ellenzéki csatorna, itt tetten érhető a függetlenség, az értékteremtés vágya, és ez is nagyon kellemes, felemelő érzés.

Mi is az a Tesztbeszéd?

A Tesztbeszéd egy interaktív talkshow, melynek ötlete Lovász Lászlótól származik, aki egyébként a Duma Aktuál című előadásban rendszeresen műsorvezetőként látható a Dumaszínházban. A talkshow formátuma teljesen eredeti, ilyen újítás évtizedek óta nem volt ebben a műfajban. Egyébként korábban a Dumaszínház színpadán jópár Tesztbeszéd volt már, azt még Lovász vezette, és kizárólag dumaszínházasokat láthattak benne a nézők – többek között Dombi is volt vendég ebben a szériában.

A Tesztbeszéd tévés változatát hétfő esténként láthatjátok, mindig este 9-től, a Spektrum Home-on.

A vendégek január 14-én Alföldi Róbert, Ónodi Eszter, Jakupcsek Gabriella és Janklovics Péter, január 21-én pedig Oláh Ibolya, Badár Sándor, Fenyő Iván és Gryllus Dorka.