Mindenekelőtt egy fontos tétel: A Mount Everestre sem könnyebb feljutni, mint a Dumaszínház valamelyik színpadára. Az egyébként ügyvédként dolgozó Neszmélyi Emilnek mindkettő sikerült. Május 26-án a Kompót Dumaklubban ugyanis ő fog mesélni, ha tetszik: dumálni arról, hogy miképpen került (ráadásul első magyarként az északi oldalról) a Mount Everest tetejére, ami egyszerre kemény és utólag itt-ott mulatságosnak tűnő kaland. Neszmélyi Emilt arról kérdeztük, miféle előadás lesz ez.
– Ez egy monodrámává fejlődött, vicces elemeket is tartalmazó élménybeszámoló lesz – összegzi a műsort. – Komolyan könnyed és könnyeden komoly szövegfolyam, ami elsődlegesen arról szól, miképpen lehet felkészülni arra, hogy az ember feljusson egy ilyen csúcsra, majd ezt miként lehet túlélni, de arról is szól, hogy mindenkinek megvan a maga Everestje. Amit meghódított már, csak nem vette észre, vagy meg fog hódítani, de még nem tudja.
Neszmélyi Emil a mindennapi munkája mellett három és fél évig készült a nagy teljesítményre, és a kaland annyira mélyen benne maradt, olyan hitelességgel képes mesélni róla, hogy hallgatói között gyakorta üti fel a fejét a légszomj vagy a szédülés.
– És ez teljesen komoly! – mondja. – Az előadás tényleg egy közös utazás lesz. Egyszer Szegeden meséltem a közönségnek az Everest megmászásáról, és a történetben még csak az ötezer méter körüli magasságban lévő alaptáborig jutottunk föl, amikor a nézők egy része szédülni kezdett. Meg is kellett állnom egy rövid időre. Az előadás után egy idős földrajztanárnő megfogta a kezemet, és azt mondta: „Aranyoskám, amikor feljutottunk a csúcsra, én azon izgultam, hogy jutunk onnan le…”
