Tóth Edu és Bödőcs Tibor a napokban Zürichben léptek fel. Repülővel utaztak Svájcba, már indulás előtt posztoltak Ferihegyről, közölve, hogy eddig négy közös utazásuk során két alkalommal sikerült lekésniük a gépet.

A következő bejelentkezésen azonban Edu mellett már nem Bödőcs Tibor látható. Hanem valaki teljesen más.

A humorista itt már Mads Mikkelsennel pózol: a dán színészt a világ egyik fele a legfeketébb humorú komédiákból (Zöld hentesek, Ádám almái, Férfiak és csirkék), a másik fele a Casino Royale-ból, a Zsivány Egyesből, az új Indiana Jones-ból és más kasszasikerekből ismeri.

Megérkeztünk a zürichi reptérre, és azt láttam, hogy emberek állnak egymás mellett vagy nyolcan, Indiana Jones-bábukkal a kezükben, egymást taposva. Odarohantam, megkérdeztem: „Harrison Ford jön?” Közölték, hogy nem, Mads Mikkelsen, és már löktek is arrébb, jelezve, nem úgy működik, hogy csak így beállok a sor közepére. Mint kiderült, Mikkelsen Budapestről érkezett a zürichi filmfesztiválra. Rendkívül aranyos volt, megilletődött attól, hogy ennyire szeretik. Vicces, hogy ott állt kábé tíz ember, kilenc rajongó és Mads Mikkelsen, akik közül a világsztár viselkedett a legszerényebben

– mesélte humorszakmai portálunknak Edu, aki, mivel nem volt nála autogramra méltó papír, nem kért aláírást, más módon szeretett volna interakcióba lépni a színésszel:

Meg akartam hívni egy sörre, utalván a Még egy kört mindenkinek című filmjére; de a szervezője még azt is ellenezte, hogy mi képeket készítünk vele.

Edu a következő posztban mindenesetre szavazásra bocsátotta a kérdést, ki legyen Zürichben a fellépőtársa. De végül Bödőcs lett.

 

Tóth Edu legközelebb a Showder Klub felvételén látható élőben:

Showder Klub – Elek Péter, Csenki Attila, Ács Fruzsina, Tóth Edu
2023.10.25. – 20:30
Symbol Budapest (1036 Budapest, Bécsi út 56.)
Jegyvásárlás