A közel nettó 110 perces előadást a Dumaszínház több előadója is megnézte, meg is kérdeztük néhányukat, milyennek találták.

Felméri Péter:

Számomra Eddie Izzard volt az első külföldi sztendapos, akit megkedveltem. Szeretem ahogy felépíti az estjeit, ahogy megformálja a karaktereket, akiket szóba hoz, és ahogy ezekre vissza-vissza köt az előadás folyamán. Eszméletlen a lendülete, az energiája. Erre az élményre számítottam és pont ezt kaptam. És bár szakmai szemmel néztem az előadást, folyton azon kaptam magam, hogy annyira beszippantott, hogy minderről megfeledkeztem.

Az először 2013-ban bemutatott Force Majure előadást tavaly újította-frissítette fel a brit komikus. Az előadásnak szinte csak pozitív fogadtatása volt: a kritikák kiemelik a gondolat-gazdaságot, ahogy a világtörténelem jelentős (Julius Caesar, Luther Márton, I. Károly angol király halála és uralkodása) eseményeinek adja elő alternatív verzióit, azonban azt sajnálják, hogy a végére a komoly témák – az áldozat hozatal, az istenhit – elhervadnak, “veszélytelenné” válik az előadás. Viszont megjelennek a személyes, gyermekkori emlékek, amivel az egész előadás egyik végszavának az elfogadást és toleranciát teszi meg.

Az előadásban helyet kapott egy régebbi kis jelenete. Azóta a hangja is mélyült (igazodva a szerephez), és több szereplő is megjelent benne.

Íme egy – talán mindennapos – jelenet a Halálcsillag étkezdéjéből:

Litkai Gergely:

Nagyon szeretem ezt a szürreálisba hajló stand up humort, ráadásul Izzard fantasztikus színész, remekül tudja előadni ezt a rengeteg karaktert, amit kitalál. Végig nevettem, de többször volt az a benyomásom, hogy sokszor inkább csak önmagát szórakoztatja. És oké, hogy abszurd, de néha indokolatlanul kerültek bele szövegrészek, vagy poénok.

Bács Miklós:

Bécsben láttam először ezt az előadást 2013-ban, de azt éreztem, hogy Budapesten lazább volt, többet játszott és mozgott a színpadon. A magyar közönség is lelkesebb volt, mint a bécsi, de ez nem is kérdés. Sokszor nem is poénok a legemlékezetesebbek, bár nyilván azzal is megél a sztori, hanem maga az előadásmód, ezért is volt jó, hogy ennyire élt. A barátnőm pedig alig akart eljönni, aztán a végére rajongó lett. Ez magáért beszél.